Egy tanulságos spammelés története

Egy korábbi post-ban írtam arról, hogy egy Gmail-es email címről magyar spamet kaptam, amely egy szállodát reklámozott.

Ma jött meg a határozat az NHH-tól, amely elmarasztalja a World Travel Holdingot, ugyanis ők álltak a spam mögött. Ez a határozat nem olyan, mint az eddigiek. Eddig ugyanis jellemzően az volt a verdikt, hogy a hirdető tartózkodjon a spammeléstől a jövőben, és megúszta egy figyelmeztetéssel. Ezúttal azonban az eltiltáson túl pénzbüntetés lett a vége, és a hivatal 6-jegyű bírság 15 napon belüli megfizetésére kötelezte a World Travel Holding nevű brigádot. (A határozat ellen fellebbezhetnek).

Az volt a probléma velük, hogy már február eleje és március vége között is küldtek spamet, amire a címzettek panaszt tettek az NHH-nál. A hivatal erre nyilatkozattételre szólította fel a WTH-t. Bár január végén már 50,000 Ft bírságot kiszabtak rá [bizonyára egy korábbi spam miatt], de ez sem szegte a kedvüket, és tovább spammeltek.

A vesztük az lett, hogy küldtek egy példányt nekem is, majd egy héttel később egy másik személynek, és mi is panaszt tettünk ellene az NHH-nál. Mivel a korábbi mérsékelt dorgálás nem használt, és tovább spammeltek,
továbbá nem voltak hajlandóak felvenni a kapcsolatot az NHH-val, így egy még nagyobb bírság lett az eredmény.

Ja igen, a tanulság. Több is van belőle:

  1. Ne spammelj
  2. Ha mégis spammeltél, és az NHH azt mondja, hogy többet ilyet ne tegyél, akkor érts a szóból, és legyen eszed, hogy megúszd egy figyelmeztetéssel
  3. Ha tovább spammelsz, és levelet kapsz az NHH-tól, akkor szíveskedj arra válaszolni. Ha ugyanis nem működsz együtt, azt a hatóság zokon veszi

Most már csak azt nem tudom, hogy írjak-e egy levelet a Sárvár Park Inn Hotelnek, hogy a World Travel Holding, akit ők azzal bíztak meg, hogy értékesítsék a szobáikat, törvénysértő módszerekkel él, és ezzel az ő hírnevüknek is árt?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *