Hab a tortillán

Hab a tortillán

Egy spammer azt a kérdést szegezte nekem, hogy spam nélkül mégis hogyan tenyereljen rá a piacra? Akkor túl sok ötletem nem volt, de azóta elolvastam Seth Godin fenti című könyvét, amely az új marketingről szól. Ebben az ajánlóban pedig tömören összefoglalom, hogy mit értettem meg belőle. A lényeg az, hogy nem szabad keverni a régi (tortilla) és az új (hab) marketinget, mert a kettő eredménye valami nem finom dolog lesz.

1. Az idő pénz. Ha megvárakoztatod az ügyfelet, máshova megy
Olyan ügyfélszolgálat kell, ahol hamar válaszolnak – akár emailben – a kérdésekre
Közvetlen kapcsolatra van szükség az ügyfelekkel, nem pedig viszonteladók hadán keresztül
Spam helyett permission marketing
A tömegek elérése sokba kerül, és nem éri meg
A fogyasztót csak önmaga érdekli

2. Az emberek elmondják (egymásnak) a véleményüket rólad
Az emberek 1%-a hozzájáruló, érdemes a kedvükben járni
A Google-ben sok esetben előrébb van egy felhasználó blogja az X termékről, mint a vállalat hivatalos honlapja. Következésképpen a bloggerek véleménye dominál
Ha céges blogot írsz, az ne a cégről szóljon, hanem a felhasználókról
A Digg látogatókat hozhat a blogod számára

3. Ha nem vagy őszinte, hamar lebuksz
Az Internet nem felejt, ezért ne jártasd a szád meggondolatlanul

4. A felhasználókra egymást túllicitáló reklámok zúdulnak, ezért légy rövid és tömör
Ha valami nem tetszik meg elsőre, az érdeklődök odébb állnak

5. A felhasználók választékot, ill. választási lehetőséget követelnek
Nincs egységes sörpiac. Másféle sört isznak a kamionsofőrök, mint az egyetemista lányok
Az online vásárlás nagyobb változatosságot enged meg a kereskedőknek
Google – permission marketing – testreszabás
A túl sok döntési lehetőség csömört okoz
A motivált felhasználó addig keres, amíg meg nem találja, amit akar, és jó esetben a te weboldaladra akad először.

6. A költséghatékony működéshez elképzelhető, hogy ki kell szervezned pár folyamatot. Ha pl. nincs dedikált informatikus gárdád, és szükséged van anti-spam védelemre, akkor azt e-mailben vagy egy kommentben jelezheted itt

7. A Google szinte minden információt megtalál. Mindenki azon tájékozódik.

8. Blendtec turmixgép video a YouTube-on: olcsó reklám, amit sokan láttak
Az új marketing azokat vonzza, akiket érdekel a termékünk
Az AdWords összehozza a keresletet a kínálattal
Testreszabott üzenetek kellenek a fogyasztóknak
A “Send-a-Ball” (=egy nagyon ötletes ajándékötlet) önmaga generál megrendeléseket

9. Árulni az eBay-n is lehet
cafepress.com

10. Ma ezekből van hiány: szabadidő, figyelem, bizalom, természeti erőforrás. Ha a te terméked ezekből többet ad, nyert ügyed van

11. Megéri IBM notebookot venni drágábban, mert minőségi support jár hozzá

12. Nem a tömegek elérése a cél, hanem azoké, akiket érdekel a terméked
Akik az AdWordsre kattintva jutnak el hozzád, azok valóban motiváltak
Az új marketing nem feltétlen tesz olcsóbbá, és kifejezetten nem alkalmas azok figyelmének felkeltésére, akiket nem érdekelsz

13. Akkor tudsz sokat eladni, ha a) nagyon olcsó, vagy b) exkluzív vagy. A közepes áron kínált közepes termék már senkinek nem kell

14. A Sick Puppies nevű banda egy YouTube-ra feltett videoval vált ismertté
A bloggerek segítsége nélkül aligha találnak el az érdeklődők a weboldaladra, akiket viszont olyan témával lehet rávenni, hogy írjanak rólad, ami valóban érdekes.

“Kérjük, ezt a levelet vegye tárgytalannak, célttévesztettnek”

Tegnap kaptam egy édi kis spamet. Ez az állítólagos Molnár Sándor egy nyereményjátékba akar bevezetni. Érdekes, hogy az IP-címe (amúgy a dm.optimusz.hu [84.21.31.227] gépről kaptam a spamet) szervesen bele van építve a levélbe, amely a T-Online dsl pooljából lett kiosztva. A levél végi fifkás disclaimer az, amiért egy postot kapott ez a spam. Ez a Molnár gyerek pedig azt mondja, hogy ha mégsem vonz téged Fortuna, akkor tekintsd tárgytalannak.

De a legjobb a vége: “Amennyiben a feladó személye Önnek ismeretlen, kérjük ezt a levelet vegye tárgytalannak, célttévesztettnek.” Mivel a spammerek aligha személyes jó barátaim, aligha* ismerek egyet is közülük. Így persze a levél záró klauzulája vonatkozna rám: vegyem tárgytalannak, célt tévesztettnek. Ehh, ha már elküldte – Vágó Istváni szófordulattal élve – megjelölte azt, és végleges, akkor sajnos nem tudom tárgytalannak tekinteni. A “célttévesztett” levél a tökfejek másik próbálkozása. Olyan nincs, hogy egy levél eltéveszti a címzettet. Ha egy levelet megkapsz, az csak azért történt, mert a feladó (akinek a személye – mint most megtudtuk – esetleg ismeretlen) kifejezetten neked akarta elküldeni. Ne dőlj hát be ennek a dumának, és te is utald őket az NHH elé. Az első alkalommal megússzák, de azért kell a te panaszod is, hogy az már második-hamadik-sokadik dobásuk legyen, és az NHH megbírságolhassa őket.

*: Ha ez mégsem így lenne, akkor kedves barátom, beszéljük meg a dolgot, tanúk nélkül….

From: Molnár Sándor <sanca@dnsdomain.hu>
X-Originating-IP: 81.182.51.151
Date: Sat, 20 Dec 2008 22:21:38 +0100 (CET)
To: nekem
Subject: Nyeremények 1.000.000 Ft értékben

Szia,

Szeretnék ajánlani Neked egy új nyereményjátékot,
amelyben a 1.000.000 Ft összértékû díjak várnak rád.

Látogass el a http://www.nyeremenyjatekok.hu/
weboldalra és regisztráld magad.

Üdvözlettel,

Molnár Sándor
sanca@dnsdomain.hu

——————————————————————————–
Ezt a levelet sanca@dnsdomain.hu e-mail címrõl, 81.182.51.151 IP addressrõl küldték Önnek. Amennyiben nem kíván a nyereményjátékban részt venni kérjük levelünket tekintse tárgytalannak. Amennyiben a feladó személye Önnek ismeretlen, kérjük ezt a levelet vegye tárgytalannak, célttévesztettnek.