Nehéz elképzelni, hogy pár szabadidős programozó jobb szoftvert alkothatna, mint az a profitorientált cég, amelyik teljes munkaidőben egy dedikált projekten (pl. adatbázis szerver) dolgozik.

Van-e remény arra, hogy
az open source adatbáziskezelők, mint pl. a MySQL vagy a PostgreSQL valaha is utolérjék az olyan óriásokat, mint a Microsoft vagy az Oracle? Mert az egy dolog, hogy egy adatbázis szerver ingyen elérhető, de senki nem fogja azt használni, ha az silány, mert a felhasználók inkább fizetnek a jó programokért.

Ganesh Prasad szerint ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy tigris kerül két utazó elé a dzsungelben. Az egyikük ekkor előveszi a futócipőjét, és nagy nyugalommal elkezdi felvenni. A másik megkérdezi, hogy azt azért mégsem gondolhatja komolyan, hogy lefutja a tigrist. Mire a meglepő válasz: nem kell lefutnom a tigrist, csak téged.

A nyílt forrású programoknak nem kell jobbnak lenniük, mint a kereskedelmi vetélytársuk. Az pont elég, ha a felhasználók megfelelőnek találják. Mert ugyan ki fizetne olyan funkciókért, amelyeket úgysem használ? Egy szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő program képességeinek kb. 10%-át használja ki az átlag felhasználó. A legtöbb embernek pedig pont elég egy olyan adatbáziskezelő, amely képes táblákat létrehozni, azokon SQL utasításokat végrehajtani elfogadható teljesítménnyel. Kinek kell ugyan Java VM, web szerver az adatbázisa közepébe? A felhasználók 90%-ának biztos nem, fizesse ki a maradék 10% a neki szükséges funkciókat, míg a leggyakoribb funkciók ingyen elérhetőek lesznek.

Ez a modell vagy folyamat biztosítja, hogy az open source programok foglalják el a szoftverfejlesztés fő ágát, a hagyományos, kereskedelemben kapható szoftverek pedig azok maradnak, amik: szabadalmakkal védett, nem szabványos termékek, és oda kerülnek, ahova valók: a perifériára.

Megszok(hat)tuk már, hogy ezen a világon mindenért fizetni kell. Ha bemegyünk a boltba, akkor teljesen természtesnek vesszük, hogy kifizetjük az árát, hiszen teljesen logikus, hogy pénzbe kerül a búza megtermelése, az őrlés a malomban, a pékek munkabére, a szállítást sem a két szép szemünkért végzik, és nincs az a bolt, amely olcsóbban adná a kenyeret, mint amennyiért megveszi.

De nem csak a kenyér előállítása kerül sok-sok munkaórába, hanem a programok írása is. Ha pedig ezt az erőfeszítést ellentételezzük a kenyér esetében, teljesen jogos az elvárás, hogy a szoftverfejlesztők is megkapják a jogos jussukat. Amint a pékek sem sütnek több kenyeret, ha csődbe jutnak, egy programozó sem fog a kódolással tovább szenvedni, ha
közben éhen hal.

Egy működő gazdaságban a gyártóknak nem fűződik érdekük ahhoz, hogy egy terméket vagy szolgáltatást olcsóbban adjanak, mint amennyibe az előállítása kerül. Rendben, elismerem, néha igen, ha ezzel ki lehet nyírni a versenytársakat, hogy utána még többet el lehessen kérni a termékért. Nem kell sokáig bizonygatni, hogy a szoftver előállítása is munka, azt pedig meg kell fizetni. Ha pedig ez így van, akkor hogyan lehet gazdaságilag ésszerű, ha azt ingyen adják a felhasználóknak?

Ha egy adott programot egy profitorientált cég készít, akkor sehogy. Hiszen mögöttük ott vannak a részvényesek, a tulajdonosok, a hitelezők, akik mind vissza akarják kapni a befektetett pénzüket a kamatokkal együtt.

Egy szoftver azonban más jellegű termék, mint a kenyér. Ha 1 kg kenyér 130 Ft-ba kerül, akkor 10 kg 1300 Ft, 1 tonna pedig 130000 Ft. Ez azért van, mert minden egyes kg kenyérhez meg kell venni az ahhoz szükséges lisztet, azt meg kell sütni, végül el kell azt adni. A szoftvert azonban csak egyszer kell megírni, és ténylegesen csak ennek van költsége, a már megírt szoftver terjesztése gyakorlatilag ingyen van. A peer-to-peer (P2P) hálózatok önkénteseinek köszönhetően ez a költség valóban 0. Természetesen nem csak magát a programot, hanem a hozzá tartozó dokumentációt is lehet így terjeszteni. Ezért nem gazdaságos az ún. dobozos szoftver terjesztése, ahol a szoftver gyártója egy szépen dizájnolt (ún. vakulj paraszt) dobozba tesz egy CD-t vagy DVD-t egy kis könyvvel, ami a dokumentációt tartalmazza.

Hogy a nyílt forráskódú modell a gazdaságilag szempontok szerint is megállja a helyét, már csak azt kellene elérni, hogy az előállításának költsége 0 legyen. Az Internet lehetővé teszi, hogy egy adott projekten több száz vagy akár több ezer motivált fejlesztő is együtt dolgozzon. Ha mindegyikük csak néhány órányi munkát ad hozzá, az együtt már hatalmas erőforrást jelent.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a számítógépeken futó programok jelentős részét nem a nagy profitorientált cégek készítik el, hanem házilag, belső használatra készítik a programozók azoknak a cégeknek, ahol éppen dolgoznak, egy adott probléma megoldására. És ők nem a szoftver terjesztéséért kapják a fizetésüket, hanem a szoftver megírásáért. Ha pedig így már nem kell éhen halniuk ezeknek a programozóknak, akkor nem éri kár sem őket, sem az őket megbízó céget, ha az elkészült programot ingyen tovább adják.

Ha pedig ez így van, akkor senkinek sem kellene egy olyan általánosan használt programért fizetni, mint pl. egy szövegszerkesztő. És hogy egy igazán jó hírrel zárjam e sorokat, az OpenOffice.org egy teljes értékű irodai programcsomag, amely teljesen ingyen letölthető a http://hu.openoffice.org/ címről.

Egyre több mindenre használjuk az Internetet, miért ne lehetne ismerkedésre is? A feleségem és a húga minap a Nők Lapja Café párkereső rovatát nézegették, és finoman szólva elégedetlenek voltak a felhozatallal.

Röviden összefoglalva azt kifogásolták, hogy a férfiak úgy akarnak nőket fogni, mint az a horgász, aki a horog végére tortát tűz. Nem kell oknyomozói vizsga ahhoz, hogy rájöjjünk, nem fognak halat fogni, hacsak nem olyat, amelyik már nem válogat, csak haraphasson végre valamire.

Az első tanácsom az, hogy mindenképpen tegyetek fel néhány fényképet. Ha valamivel imponálni akarsz a hirdetésedben, akkor az ne a kocsid legyen, se a motorod, és még csak ne is gondolj valamelyik képedre a legutóbbi nyaralásból.

Azonnal diszkvalifikálod magad, ha az ex-barátnőd/feleséged is szerepel a képen, különösen is akkor, ha az illetőt nyilvánvalóan kivágtad a képről photoshop-pal. Ha pedig az ölelő karját nem tudtad eltüntetni a képről, akkor meg főleg a lúzer kategóriába fognak sorolni a nők.

A másik öngólt azzal rúgod, ha éppen iszol a képen, esetleg szemmel láthatóan részeg vagy, és az jön le, hogy (látens) alkoholista vagy, netán idiótán viselkedsz. A haverokkal lehet, hogy jót röhögtök az ilyen képeken, de higgy nekem, az összes nő csalódottan megy tovább a következő hirdetésre.

Tanulj a többiek hibájából! Nézd meg a hasonló paraméterekkel rendelkező férfiak hirdetéseit, vedd észre az ő baklövéseiket, és még csak véletlenül se kövesd el ugyanazt.

Ahogyan a reklámok arra jók, hogy eladják a mosóport, meg a fogkrémet, így a te hirdetésednek téged kell eladni. De amint vannak szánalmas reklámok, ugyanígy vannak olyan unalmas hirdetések, amelyek elvesznek a többi szürke, semmitmondó bemutatkozás között. Tehát legyen a tiedben valami eredeti, valami egyéni, valami humoros, ami remélhetőleg megfog néhány nőt.

A nők, különösen ahogy átlépik a 30-at, olyan férfit akarnak, aki normális, akivel a hirdetése alapján el tudnak képzelni egy tartós kapcsolatot.