Ma már senkinek nem kell elmagyarázni a kéretlen levél fogalmát. Ha valakinek publikus email címe van, az szinte biztosan kapott már szexuális ajánlatot elektronikus levélben, és mivel a spammerek a szükséges mennyiségű empátiaval is rendelkeznek, rögtön ajánlottak némi Viagrát is.

A teljes cikk

Az operációs rendszer mellett millió egyéb programot is futtatunk a számítógépünkön, amelyek szükségesek a mindennapi munkánkhoz. Ezek telepítése általában meglehetősen egyszerű, csak rá kell kattintanunk a letöltött állományra vagy kitömörítés után a setup.exe (vagy valamilyen hasonló nevű) fájlra, és követnünk a telepítő program utasításait. A programok készítői tényleg igyekeznek megkönnyíteni ezt a műveletet, így a legtöbbször elég a Next, Next, Next, Finish gombokra kattintani, és készen is vagyunk.

Ja igen, az első lépés az ún. EULA (végfelhasználói licence megállapodás) elfogadása, különben a telepítő program nem hajlandó telepíteni az alkalmazást. Talán nem tévedek nagyot, ha 10 felhasználóból senki nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, pontosan mibe is egyezik bele. Mert különben még meggondolná magát.

Az első furcsaság, amit minden EULA tartalmaz, hogy az adott szoftver (mondjuk egy könyvtől eltérően), attól még nem lesz a mienk, hogy kifizettük az árát. Ez akkor okozhat meglepetést, ha egy cég le akarja selejtezni a régi gépeket, amelyeken egyébként jogtiszta Windows és MS Office fut. Tegyük fel, hogy a cég vezetője jótékony lélek, és a régi gépeket szoftverekkel együtt teljesen ingyen egy non-profit intézménynek akarja adományozni. Ebben az esetben (legalábbis ha kiderül), komoly ejnye-bejnye következik, hacsak az említett non-profit intézmény ki nem fizeti a használt gépeken futó szoftverek árát. Ez történt Ausztráliában, ahol egy cég a megúnt gépeit egy sérült gyerekekkel foglalkozó non-profit alapítványnak adta. Nem telt sok idő, és a Microsoft Australia jelentkezett, hogy jó lenne kipengetni az operációs rendszer és a programok árát. Mondanom sem kell, ezek a non-profit alapítványok sehol nem arról híresek, hogy annyi pénzük van, hogy ne tudnák hova tenni. A helyzetet a Sun mentette meg, amikor StarOffice irodai csomag licenceket ajándékozott az egyesületnek.

De további furcsaságokat is tartogat még az EULA a figyelmetlen felhasználóknak. A bonyodalmak elkerülhetőek lettek volna, ha a fenti esetben a jótékony cég eladta volna a licenceket az alapítványnak, ő maga pedig ismét megvette volna a licenceket. Mindenki örülhetett volna, a Microsoft kétszer is megkapta volna az egyszer telepített és egy gépen használt programjaiért. Legalábbis józanul végiggondolva. Mert a valóságban az EULA nem engedi meg azt, hogy eladjuk azt a szoftver licencet, amit megvettünk (ne feledjük, a program sosem lesz a mienk, csak a használatának korlátozott joga).

A megvett program nem egészen azt csinálja, amire szükségünk van? Ne is álmodjunk arról, hogy módosítjuk, mert az EULA ezt nem engedi meg. Kiváncsi vagy, hogyan működik a program, vagy esetleg arra, hogy miért használja a processzor 100%-t, vagy miért eszi meg az összes memóriát? Ne akard ún. reverse engineering módszerrel visszafejteni, mert az EULA ezt sem engedi meg.

Ha pedig esetleg valami oknál fogva elégedetlen lennél a programmal, jó lenne azt egy fórumon megbeszélni másokkal. Nézd meg előtte a program EULA-ját, mert előfordulhat, hogy ezt kifejezetten megtiltja. Pedig a világ ezen a részén (elvileg) szólásszabadság van…

És ha mindez még nem lenne elég, némely program EULA-ja különös csemegét is tartogat az ínyenceknek. A Pinnacle Studio 9-ben található EULA elfogadásával beleegyezünk,

“hogy valamely harmadik féltől származó tartalom biztonságosságát a Pinnacle és /vagy annak gyártói biztosíthatják a szoftverhez tartozó biztonsági frissítések automatikus letöltésével és az Ön számítógépére történő telepítésével. Az ilyen biztonsági frissítések károsíthatják a szoftvert (és minden programot az Ön számítógépén, amelynek működése a szoftvertől függ) továbbá lehetetlenné teszik, hogy Ön ’biztonságos’, a DRM által védett tartalmat másoljon és/vagy játsszon.”
Forrás: http://www.szszi.hu/kozlemenyek/sajto/2005/10/20/eula/index2.html

Nagyszerű! Van egy szoftverünk, amelyik előre szól, hogy az automatikusan települő biztonsági frissítései tönkretehetik nem csak magát a programot, de gratis még DRM filmeket sem tudunk tovább megnézni. Ha pedig ebben (vagy bármilyen) esetben egy program kárt okoz a gépünkben, adatainkban, vagy egyszerűen csak bevétel kiesést okoz esetleges hibás működése során, ne is álmondjunk arról, hogy majd kártérítést kapunk a szoftver gyártójától. Ezt a lehetőséget ugyanis az összes EULA már az elején elhárítja.

Mi hát a megoldás? A Szabad Szoftver Intézet szerint aktivisták, törvényalkotók és felhasználók harcolnak az EULA megreformálásáért. Egyszerűen nonszensz az, hogy egyes gyártók a felhasználók legalapvetőbb jogait is korlátozzák. Ezért használjunk olyan nyílt forráskódú programokat, amelyek licence feltételei sokkal egyszerűbbek, és mentesek az említett gerinctelen dolgoktól.

És bár garanciát ott sem kapunk arra az esetre, ha netán egy program anyagi kárt okozna, mert ezeket is éppúgy csak saját felelősségünkre használhatjuk, de legalább nem állunk majd ott, hogy már kifizettük a program sokszor borsos árát, és csak a doboz felbontása után derül ki, hogy milyen EULA-nak vettük a terhét a vállunkra. A nyílt forráskódú programok licencei pedig nem szokták megakadályozni sem a program módosítását, sem annak bírálatát, ha az nem tetszik.

A fentebb említett harc pedig nem reménytelen. Történt ugyanis, hogy a Microsoft legújabb operációs rendszerének, amely Vista fedőnéven fut, olyan EULA-t gondolt ki, amelyik legfeljebb egy alkalommal engedi meg azt újratelepíteni. Ez pedig fölöttébb kellemetlen, mert ki az, aki biztos abban, hogy a Vista élettartama alatt (amíg támogatja azt a Microsoft) legfeljebb egyetlen alkalommal fog a diszkje meghibásodni? Nem is beszélve azokról a felhasználókról, akik mindig a legújabb, leggyorsabb hardvert használják a gépeikben, és emiatt néhány havonta újratelepítik azt. Nem csoda hát az az óriási felháborodás, ami ennek hallatán felzúdult, és örülhetünk, mert a Microsoft meghátrált, és úgy tűnik, kiveszi az EULA-ból ezt a goromba kitételt. Így a nagy gyártók elleni küzdelemben szépítettünk 25:1-re.

Nehéz elképzelni, hogy pár szabadidős programozó jobb szoftvert alkothatna, mint az a profitorientált cég, amelyik teljes munkaidőben egy dedikált projekten (pl. adatbázis szerver) dolgozik.

Van-e remény arra, hogy
az open source adatbáziskezelők, mint pl. a MySQL vagy a PostgreSQL valaha is utolérjék az olyan óriásokat, mint a Microsoft vagy az Oracle? Mert az egy dolog, hogy egy adatbázis szerver ingyen elérhető, de senki nem fogja azt használni, ha az silány, mert a felhasználók inkább fizetnek a jó programokért.

Ganesh Prasad szerint ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy tigris kerül két utazó elé a dzsungelben. Az egyikük ekkor előveszi a futócipőjét, és nagy nyugalommal elkezdi felvenni. A másik megkérdezi, hogy azt azért mégsem gondolhatja komolyan, hogy lefutja a tigrist. Mire a meglepő válasz: nem kell lefutnom a tigrist, csak téged.

A nyílt forrású programoknak nem kell jobbnak lenniük, mint a kereskedelmi vetélytársuk. Az pont elég, ha a felhasználók megfelelőnek találják. Mert ugyan ki fizetne olyan funkciókért, amelyeket úgysem használ? Egy szövegszerkesztő vagy táblázatkezelő program képességeinek kb. 10%-át használja ki az átlag felhasználó. A legtöbb embernek pedig pont elég egy olyan adatbáziskezelő, amely képes táblákat létrehozni, azokon SQL utasításokat végrehajtani elfogadható teljesítménnyel. Kinek kell ugyan Java VM, web szerver az adatbázisa közepébe? A felhasználók 90%-ának biztos nem, fizesse ki a maradék 10% a neki szükséges funkciókat, míg a leggyakoribb funkciók ingyen elérhetőek lesznek.

Ez a modell vagy folyamat biztosítja, hogy az open source programok foglalják el a szoftverfejlesztés fő ágát, a hagyományos, kereskedelemben kapható szoftverek pedig azok maradnak, amik: szabadalmakkal védett, nem szabványos termékek, és oda kerülnek, ahova valók: a perifériára.

Megszok(hat)tuk már, hogy ezen a világon mindenért fizetni kell. Ha bemegyünk a boltba, akkor teljesen természtesnek vesszük, hogy kifizetjük az árát, hiszen teljesen logikus, hogy pénzbe kerül a búza megtermelése, az őrlés a malomban, a pékek munkabére, a szállítást sem a két szép szemünkért végzik, és nincs az a bolt, amely olcsóbban adná a kenyeret, mint amennyiért megveszi.

De nem csak a kenyér előállítása kerül sok-sok munkaórába, hanem a programok írása is. Ha pedig ezt az erőfeszítést ellentételezzük a kenyér esetében, teljesen jogos az elvárás, hogy a szoftverfejlesztők is megkapják a jogos jussukat. Amint a pékek sem sütnek több kenyeret, ha csődbe jutnak, egy programozó sem fog a kódolással tovább szenvedni, ha
közben éhen hal.

Egy működő gazdaságban a gyártóknak nem fűződik érdekük ahhoz, hogy egy terméket vagy szolgáltatást olcsóbban adjanak, mint amennyibe az előállítása kerül. Rendben, elismerem, néha igen, ha ezzel ki lehet nyírni a versenytársakat, hogy utána még többet el lehessen kérni a termékért. Nem kell sokáig bizonygatni, hogy a szoftver előállítása is munka, azt pedig meg kell fizetni. Ha pedig ez így van, akkor hogyan lehet gazdaságilag ésszerű, ha azt ingyen adják a felhasználóknak?

Ha egy adott programot egy profitorientált cég készít, akkor sehogy. Hiszen mögöttük ott vannak a részvényesek, a tulajdonosok, a hitelezők, akik mind vissza akarják kapni a befektetett pénzüket a kamatokkal együtt.

Egy szoftver azonban más jellegű termék, mint a kenyér. Ha 1 kg kenyér 130 Ft-ba kerül, akkor 10 kg 1300 Ft, 1 tonna pedig 130000 Ft. Ez azért van, mert minden egyes kg kenyérhez meg kell venni az ahhoz szükséges lisztet, azt meg kell sütni, végül el kell azt adni. A szoftvert azonban csak egyszer kell megírni, és ténylegesen csak ennek van költsége, a már megírt szoftver terjesztése gyakorlatilag ingyen van. A peer-to-peer (P2P) hálózatok önkénteseinek köszönhetően ez a költség valóban 0. Természetesen nem csak magát a programot, hanem a hozzá tartozó dokumentációt is lehet így terjeszteni. Ezért nem gazdaságos az ún. dobozos szoftver terjesztése, ahol a szoftver gyártója egy szépen dizájnolt (ún. vakulj paraszt) dobozba tesz egy CD-t vagy DVD-t egy kis könyvvel, ami a dokumentációt tartalmazza.

Hogy a nyílt forráskódú modell a gazdaságilag szempontok szerint is megállja a helyét, már csak azt kellene elérni, hogy az előállításának költsége 0 legyen. Az Internet lehetővé teszi, hogy egy adott projekten több száz vagy akár több ezer motivált fejlesztő is együtt dolgozzon. Ha mindegyikük csak néhány órányi munkát ad hozzá, az együtt már hatalmas erőforrást jelent.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a számítógépeken futó programok jelentős részét nem a nagy profitorientált cégek készítik el, hanem házilag, belső használatra készítik a programozók azoknak a cégeknek, ahol éppen dolgoznak, egy adott probléma megoldására. És ők nem a szoftver terjesztéséért kapják a fizetésüket, hanem a szoftver megírásáért. Ha pedig így már nem kell éhen halniuk ezeknek a programozóknak, akkor nem éri kár sem őket, sem az őket megbízó céget, ha az elkészült programot ingyen tovább adják.

Ha pedig ez így van, akkor senkinek sem kellene egy olyan általánosan használt programért fizetni, mint pl. egy szövegszerkesztő. És hogy egy igazán jó hírrel zárjam e sorokat, az OpenOffice.org egy teljes értékű irodai programcsomag, amely teljesen ingyen letölthető a http://hu.openoffice.org/ címről.

Egyre több mindenre használjuk az Internetet, miért ne lehetne ismerkedésre is? A feleségem és a húga minap a Nők Lapja Café párkereső rovatát nézegették, és finoman szólva elégedetlenek voltak a felhozatallal.

Röviden összefoglalva azt kifogásolták, hogy a férfiak úgy akarnak nőket fogni, mint az a horgász, aki a horog végére tortát tűz. Nem kell oknyomozói vizsga ahhoz, hogy rájöjjünk, nem fognak halat fogni, hacsak nem olyat, amelyik már nem válogat, csak haraphasson végre valamire.

Az első tanácsom az, hogy mindenképpen tegyetek fel néhány fényképet. Ha valamivel imponálni akarsz a hirdetésedben, akkor az ne a kocsid legyen, se a motorod, és még csak ne is gondolj valamelyik képedre a legutóbbi nyaralásból.

Azonnal diszkvalifikálod magad, ha az ex-barátnőd/feleséged is szerepel a képen, különösen is akkor, ha az illetőt nyilvánvalóan kivágtad a képről photoshop-pal. Ha pedig az ölelő karját nem tudtad eltüntetni a képről, akkor meg főleg a lúzer kategóriába fognak sorolni a nők.

A másik öngólt azzal rúgod, ha éppen iszol a képen, esetleg szemmel láthatóan részeg vagy, és az jön le, hogy (látens) alkoholista vagy, netán idiótán viselkedsz. A haverokkal lehet, hogy jót röhögtök az ilyen képeken, de higgy nekem, az összes nő csalódottan megy tovább a következő hirdetésre.

Tanulj a többiek hibájából! Nézd meg a hasonló paraméterekkel rendelkező férfiak hirdetéseit, vedd észre az ő baklövéseiket, és még csak véletlenül se kövesd el ugyanazt.

Ahogyan a reklámok arra jók, hogy eladják a mosóport, meg a fogkrémet, így a te hirdetésednek téged kell eladni. De amint vannak szánalmas reklámok, ugyanígy vannak olyan unalmas hirdetések, amelyek elvesznek a többi szürke, semmitmondó bemutatkozás között. Tehát legyen a tiedben valami eredeti, valami egyéni, valami humoros, ami remélhetőleg megfog néhány nőt.

A nők, különösen ahogy átlépik a 30-at, olyan férfit akarnak, aki normális, akivel a hirdetése alapján el tudnak képzelni egy tartós kapcsolatot.

A monopóliumokat érthető okokból nem szeretjük: a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetben van. Egy kizárólagos pozícióban lévő gyártó arcátlan magas árat kérhet el a portékájáért, és semmi nem kényszeríti arra, hogy a keresleti oldal igényeinek megfelelően alakítsa ki a termékét, arról nem is beszélve, hogy szükségszerűen arrogáns lesz.

Egy ésszerű gazdaságban a keresleti oldal kell, hogy diktáljon. A fogyasztó mondja meg, hogy mire van szüksége, a gyártó pedig megmondja, hogy ezt mennyiért tudja biztosítani. Egy ideális világban a gyártó pont azt akarja legyártani, amire a felhasználónak szüksége van, aki viszont pont annyit akar érte fizetni, amennyit a gyártó kér érte. A való világban valahol középen találkoznak az elképzelések.

Vannak olyan szolgáltatások, amelyekre a szolgáltatók licitálhatnak. Hallottam olyan aukciókról, ahol az utas megmondja, hogy mennyit akar fizetni egy adott repülőútért, és a légitársaságok versenyeznek érte: aki a legolcsóbb ajánlatot adja, azé az üzlet. Ha az utas nevetségesen alacsony összeget gondol, akkor mehet gyalog, a légitársaságokat pedig az ügyfelekért való verseny kényszeríti arra, hogy ne akarjanak arcátlan profitot kiszorítani az utasokból. Az ellentétes érdekek pedig általában valahol középen találkoznak, és egy repülőút sem nem ingyenes (utas kívánsága), sem pedig egy vagyon az ára (légitársaság részvényeseinek vágya), hanem egy reális összeg, amely a tényleges költségeken felül tartalmaz egy reális profitot is. Valami hasonló folyamatra kell számítanunk a szoftvergyártásban is. Legalábbis a fizetséget illetően.

Nem örülök annak, ha spammerek zaklatnak a hazug, félrevezető és tisztességtelen ajánlataikkal. Sőt, ilyen morcos vagyok. A CommTouch kutatása szerint egy 20 fős cégnek évente több mint 300,000 Ft kárt okoz a spam (dolgozónként bruttó 120,000 Ft/hó átlagfizetéssel és napi 60 e-maillel számolva, ha ebből 8 spam, és max. 5 másodpercet tölt el egyetlen spam törlésével). Ha pedig rákattint, és el is olvassa, esetleg még rendel is a kétes minőségű és eredetű gyógyszerekből, vagy bedől a spanyol lottó spamnek, netalán pénzt küld a nigériai csalóknak, akkor az előbbi összeg sokszorosa is lehet a kár.

De mindez már a múlté, mert a kifinomult statisztikai algoritmusnak köszönhetően a clapf spamszűrő lazán megfogja a spamek legalább 99.5%-t. Az alkalmazás antivírus programokkal együttműködve teljes körű biztonságot nyújt az e-mailben érkező kártevők ellen. A program ingyen elérhető, mindössze egy 60,000 Ft értékű számítógépre van szükség. Igény szerint terméktámogatásra is lehetõség van. A program jellemzőiről bővebben itt olvashatsz.

Töltsd le ingyen, és győződj meg te is arról, hogy a clapf minden 200 spamből legalább 199-et^* elkap!

*: Ez a szám közel sem a csúcs, pl. 2006.11.01-10. között, 10 nap alatt, 643 spamből 642 darabot (99.84%) fogott meg a gépemen.

Ha Could not load OpenGL library hibával nem indul el az ut2004, akkor az ut2004 shell script elejére ezt írd be:

export LD_PRELOAD=/usr/lib/libGL.so.1