Hát ez is megvolt. Túl vagyunk a 11. Meleg Büszkeség Napján. Azért nem mindenki értett egyet a felvonulással, amint az Index is beszámolt arról, hogy “Több száz ellentüntető tojással, homokkal töltött zacskókkal, sörösüvegekkel és füstbombákkal dobálta meg a melegfesztivál résztvevőit. A rendőrség nyolc embert előállított. Egy meleget a felvonulás
után megtámadtak egy kocsmában.” Pár gondolatotom nekem is van ehhez a társadalmat megosztó jelenséghez.
A problémát távolról sem az a kis létszámú kődobáló nép-nemzeti-hipermagyar csőcselék okozza, ők csak a jéghegy csúcsa. A probléma veleje abban a tényállásban van, hogy a magyar nép nem éppen a toleranciájáról híres. Ez azzal is jár, hogy az egyszeri átlagember tűréshatárát könnyebb túlhaladni, mint Anettkának a sztratoszférát, és egyszerűen az van, hogy az emberek gyomra nem veszi be a homoszexualitást. Ha pedig valakiről kiderül, hogy ő más, akkor a környezete megveti és diszkriminálja.
Az érem másik oldalán az egyszeri meleg ember van, akit gyűlölnek, és esetenként bántanak is, csak mert nem olyan, mint a többség. Ezért hogy megmutassák, hogy 1. ők is emberek, és 2. (mindenki hozzon még egy embert alapon) milyen sokan is vannak, hát felvonulnak évente egyszer.
Ez persze nem biztos, hogy a legmegfelelőbb megoldás a problémára. A társadalom ugyanis ezzel nem lesz elfogadóbb. Aki zsigerből undorodik a melegektől, az ettől sem fogja megkedvelni őket. Másik oldalról pedig a melegek önmaguknak is ártanak ezzel a mega “coming out”-tal. Mert van a tömegben pár futóbolond, aki – az még hagyján, hogy meleg – de viselkedésével és kinézetével sokkolja és megbotránkoztatja az utca emberét. És ahogyan azt már megszokhattuk, a média, a bulvár nem azt fogja leadni, hogy 1800 józan meleg volt a performanszon, hanem hogy már megint balhé volt a puccparádézó, magukat a földhöz verő, büszke legényekkel. Aki pedig az egészet megnézi a híradóban, csak csóválja a fejét, hogy “már megint a b*zikkal van a baj”.
Szokták Hollandiát példaként felhozni, ahol az egész társadalom nagyon toleráns, és remélik, hogy majd idővel itt is el/befogadják a homoszexualitást. Én azonban ezt nem fejlődésnek, hanem degenerációnak tartom. Talán nem véletlen, hogy az emberek gyomra nem veszi be ezt a deformációt.
Mert lehet néhány parádézó büszke arra, hogy meleg, én is lehetnék arra, hogy fél lábam van – de sajnos(?) két lábbal állok a földön, de ez sem fedi el azt, hogy valójában milyen szánalmasan küzdenek a társadalmi elfogadottságukért.
Ha egy meleget hátrányosan különböztetnek meg pl. munkavállalás, és más alapvető jogában, azt a magyar bíróságokon kell rendezni, arra az a megfelelő terep. Nem pedig úgy, hogy – amint azt Szetey, meg valamelyik SZDSZ-es képviselő is tette – kiállok a placcra, és bejelentem, hogy én meleg vagyok. Kinek mi köze ehhez? Miért kell sokkolni ezzel ezt a homofób országot?
Az meg már nálam is kiveri a biztosítékot, amikor annyira egyenlőek akarnak a melegek lenni a “normálisokkal”, hogy az élettársi kapcsolatukat egyenértékű, -rangú és -jogúként akarják elismertetni.
