2007.11.15.
Passzív ellenállás
Nem, nem az 1867-es kiegyezést megelőző magyar taktikáról van szó, hanem arról, hogy a Kék fény riportere ezzel zárja a snittet: a szakemberek szerint a spamek ellen legegyszerűbben passzív ellenállással vehetjük fel a harcot, vagyis ha csak egyszerűen kitöröljük a kéretlen leveleket.
Történt ugyanis, hogy egy fiatal nőtől – nevezzük Ágnesnek – majdnem sikerült jó 300k HUF összeget kicsalni 1 millió angol font beígért nyereményével. Ágnes elkövette azt a hibát, válaszolt a csalást tartalmazó spamre, így még több lottó nyereményről szóló spamet kapott, elmondása szerint napi több, mint száz hasonló levél jön az email címére. A riporter kérdésére, hogy fog-e még a jövőben próbálkozni (ti. hátha mégiscsak nyert), azt mondta, hogy á, dehogy, automatikusan kitörli ezeket a leveleket. Sőt, még azon is gondolkodik, hogy email címet változtat.
Érdekes az is, hogy ugyan miért hitte el a nagy nyereményt? Egyszerű: mert el akarta hinni. Ágnes szerencsésnek tartja magát, mert többször nyert már kisebb összegeket. És valóban: szerencsére nem ment rá a gatyája – akarom mondani bugyogója a hiszékenységére és mohóságára.
A videoból – amely a YouTube hálózatról megtekinthető – azt is megtudtam, hogy februártól már van a rendőrségen egy ún. csúcstechnológia bűnözés elleni osztály is. Én már csak kettőt fűznék az esethez:
1. Az email cím cseréje nem véd meg a spamek ellen, csak idő kérdése, és a spammerek megtalálják az új címet is.
2. A spamek ellen máshogy is lehet védekezni, minthogy csak kitörölnénk ezeket a leveleket: a spamszűrők pont erre valók, hogy megtisztítsák a postafiókunkat.





November 16th, 2007 at 5:08:34
Az összeállítás, hibáival együtt is azért örvendetes, mert legalább foglalkozik a kérdéssel. Ami ugye egy közszolgálati TV-től joggal elvárható. Való igaz, hogy sokkal jobb is lehetett volna a tartalom, de talán majd egyszer felnőnek a feladathoz, és akkor talán még a statisztikai szűrőket is megemlítik!
November 17th, 2007 at 15:53:41
talán még a statisztikai szűrőket is megemlítik
Majd ha velem készítenek interjút….
December 9th, 2007 at 1:57:08
Sziasztok!
Most a másik oldalról írok, azaz aki spamet küld. – Remélem kapok Topicot
Próbálok egy érdemi ésszerű vitát kezdeményezni, ha korrektek a válaszok ”szalonképes” és érvek, akkor fogok is vitatkozni.
Örülök, hogy küzdötök a spamek ellen. Mi is küzdünk napi 80-100 spam az sok (2-3 hónapos) címnél.
Mi is vétkeztünk(csak egyszer egy picit, tesztként cégeknél, hogy megtapasztaljuk az eredményt, de sajnos kezdeményezésünk valahogy kikerült a netre és sok helyen landolt), de egy picit túlzásnak tartom az Anit Spam tábor reagálását. Pl: Telefonhívások, emailek (ez is spam, mert nem kértem ilyen jellegű ajánlatot), életveszélyes fenyegetések, stb. Szeretném felhívni az Anti Spamesek figyelmét, ez nem szabály sértés, mint a Spam, hanem bűncselekmény és ezért ülni is lehet jó pár évet, ha komolyan veszi az illető (pl: meg van az e-mail címed, IP címed ezen el lehet ám indulni)! Továbbá egy spam miatt még senki nem hallt meg, nem ennyire véres játék, nem DOOM.
Érvek és gondolatok a Spammelett:
- 99% angol. Kérdezem ezek ellen is ilyen határozott a fellépésetek (nálatok, mintha nem ez lenne az arány, ha Ti nem kaptatok még ilyeneket szívesen küldök mindennap), vagy az 1%-nyi magyarral, akit feltudtok, akár hívni is és el tudtok érni?
- Reklám-e: Igaz nagyon csúnya reklám nekem se tetszik, de sűrűn használom az email SPAM gomb részét és túl vagyok rajta.
- Kik reklámoznak a magyarok közül? Talán nem olyan cégek, akik nem tudnak másképpen reklámozni? Pl kicsi a büdzsé.
- Apropó reklám: Az SPAM-e, ha felhívnak cégek ajánlattal, vagy kapsz multiktól papír újságot a valódi postaládába, vagy DM levelet, ki mész az utcára és rögtön 1 millió reklám ér, stb.? Ja vagy ez legális Spam, mivel a nagy erős gazdag cégek ki tudják perkálin a milliókat a hirdetésért? őket is lehetne zaklatni, mert pl: itt nincs SPAM gomb.
- Ha komolyan vesszük a törvényt, akkor pl: hogy lehet megkeresni a cégeket, pl: ha küldök egy ajánlatot, ás visszaír nem kértem ilyet, ezért feljelent. Így elég nehéz üzletet kötni. Tényleg a cégeknek küldött e-mail, miért SPAM(volt egy cég aki anyázott is, ezt a kultúrájának tettük), ha papír levelet küldök akkor az már nem SPAM?
- Optimusz és társai: Ez nem spam, kértek ajánlatot tőlük? Ajánlom kérjetek, mert akkor fogtok csak kiakadni, hogy egy elfelejtett pipa az elfogadásnál (ami nem ellenőrizhető 100%-san), mennyit is ér?
- Ingyenes felfuttatás: Kiindulva a kis magyar cégek tőke szegénységéből, hogyan lehet ingyen vagy olcsón hirdetni? Pl: Ha nem a Google árbevételét növelem? Pl: el küldöm oldalam címét ismerősöknek, hoppá ez is SPAM, mert tovább küldik esetleg, ha jó az oldal. Ez lánc levél, hát ez is SPAM, mert nem akarja a címzett a levelet.
Összefoglalva: Helyes a működés a SPAM ellen, de ésszel, nem esni át a ló másik oldalára! Azokat kell támadni, akik ebből élnek és rengeteg pénzt zsebelnek be, de őket is törvényesen. Továbbá fontos még, hogy mit árulnak ezek a cégek, mert ha legális dolgokat, akkor az neked is jó, mert nem poénból teszik amit tesznek, hanem szeretnének megmaradni, vevőket szerezni. S majd ezek a cégek fizetni az adót (tudjátok: tandíj, nyugdíj, TB, stb.). Továbbá, ha valaki törvényt szeg, akkor csak a Magyar Bíróságnak van joga elítélni, és nem lehet adatokat a cég , vagy személy hozzájárulása nélkül közzé tenni, pláne zaklatni, mert akkor Te is törvényt sértesz!
Várom a válaszokat!
Spammer
December 9th, 2007 at 14:41:12
Helló “Spammer”!
Részemről teret adok a vitának, hadd érveljen bárki pro és kontra a spam dolgában.
Bevallom, magam is elkövettem pár telefonhívást. Na nem azt a “megöllek, te szemét” típusút, hanem egyszerűen rákérdeztem, hogy miért küldtek spamet? A helyből magas C-t azért sem tartom jó ötletnek, mert vannak, akik szimplán nincsenek tisztában azzal, hogy amit tesznek, az törvénytelen. Néhány megköszönte a figyelmeztetést, de olyan is volt, aki még neki állt feljebb. Nem csak spammerből, de anti-spammerből is van ilyen is, meg olyan is.
Abban azonban nincs igazad, hogy spam miatt még senki nem halt meg. Keress csak rá a blogomban, írtam egy esetről, amikor egy nő azért halt meg, mert olyan gyógyszert rendelt (vélhetően spammerektől), amelyik megölte, ahelyett hogy meggyógyította volna.
De vegyük sorra érveidet a spam mellett:
1. “99% angol”
Próbaképpen szívesen felhívnék 1-2 ilyet is. Csak van ezzel 2 apró gond: egyrészt a spamet nagyban űző profik elrejtik valódi identitásukat, így aligha lehet őket felhívni. Ha pedig eljárást szeretnék indíttatni mondjuk egy visszaeső spammer ellen, arra nincs jogköre a magyar hatóságoknak, az NHH tehetetlen egy kínai spammer ellen. Heti 1-2 alkalommal lehet ugyan telefonálgatni (bár az is hamar megunható), de napi 80-100 spam esetén ez aligha járható út.
2. “Reklám-e”
A nagy része az. Most ne is gabalyodjunk bele az adathalász levelekbe, se azokba, amelyek haszontalan gagyi bóvlit akarnak az emberre sózni – ezekre aligha lehet mentség. Szóval maradjunk a reklámnál, legyen mondjuk egy golyóstoll reklám (a blogban elolvashatod, ha van hozzá kedved).
Mi a gond azzal, ha ez a (kis) cég küld egy reklámlevelet a golyóstoll feliratozó üzletükről? Ezzel (szinte) semmi: rákattintok a törlés gombra, és kész.
Ok, de ez azért egy kissé macerás napi 80-100 spamnél. Ha pedig a felhasználó töröl egy halom spamet, fennáll a veszélye, hogy hasznos levelet is kitöröl, ez pedig problémát okoz neki. A rengeteg spam között nehezebb megtalálni a hasznos leveleket. Persze mondhatod, hogy miért nem figyel jobban a felhasználó? Figyel az, csakhogy a spamek egyre megtévesztőbbek, egyre jobban hasonlítanak a jó levelekre.
Azonkívül plusz költség a feldolgozásuk, a tárolásuk. A freemail-nél pl. a gépek 30%-ka csak a spamet kezeli. Ma, amikor a spam aránya sok helyen már ~90% körül jár, 9x akkora storage kell, ami nyilván több pénzbe is kerül egy szolgáltatónál vagy vállalatnál.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a spamben reklámozott termékek minősége kétséges (pl. “oem” szoftverek, gagyi órák, ártalmas pirulák, stb.).
Szóval nem úgy van az, hogy csak kitörlöm, és készen vagyunk.
3. “Kik reklámoznak a magyarok közül?”
Elhiszem, hogy a megszorítások alatt még kisebb a reklámbüdzsé. De azt nem fogadom el, hogy nincs más megoldás. Van, csak célozni kéne azokat a hirdetéseket. Nem mindenkinek kéne hirdetni, hanem csak azoknak, akiket valóban érdekel a reklám. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy
egyrészt kevesebb pénzből is ki lehet hozni a kampányt, ill. a címzettek nem fogják spamként megélni azt, hiszen őket érdekli.
Az csak duma, hogy “nem akarom a Google bevételét növelni”. Minden hirdetés pénzbe kerül: a TV-ben, a rádióban, a keresőkben, az Indexen, a szórólapok, a bannerek, stb.
Nem azt mondom, hogy e-mailben ne lehessen reklámot küldeni, hanem azt, hogy ne lehessen _kéretlen_ reklámot küldeni. Óriási a különbség. Előbbi esetben senki nem panaszkodik, és lesz belőle eladás, míg a 2. esetben az ember csak meggyűlöli a tukmált terméket és céget, és már csak azért sem tőle vesz. Ha ez a cél, akkor jól csináljátok, de ha eladni akartok, akkor érdemes átgondolni.
4. “Ha komolyan vesszük a törvényt”
Az “így elég nehéz üzletet kötni” elég komolytalan érv. Tán nem kötöttek üzletet addig, amíg a spamet fel nem találták? Dehogynem, szóval senki ne magyarázza meg nekem, hogy spam nélkül nem lehet üzletet kötni.
Ha nekem lenne egy kisvállalkozásom egy (vonzó) termékkel, de minimális reklámköltségvetéssel, akkor a következőt próbálnám ki.
Elkészítenék egy profi honlapot, ahol a cégem, a termékem, egyszóval minden megtalálható. Nyilván regisztrálnám a nagyobb keresőkben (Google, Yahoo, …). Egy fix összeget (amennyit tudok) célzott reklámra szánnék (pl. etarget, adwords, …), hogy a potenciális vásárlókat a honlapomra csábítsam, és rábírjam őket, hogy a hír/reklámlevelemre feliratkozzanak. Akik erre hajlandóak, azokat már érdekli a termékem, így nekik valóban eséllyel tudok eladni a termékemből. Ez ellen aligha lehet bárkinek kifogása, és ennek kb. így kellene működnie tisztességesen (nyilván egy profi marketingesnek ennél sokkal több ötlete van).
Voltaképpen nincs különbség a spam jellegét illetően, hogy postai úton érkezik vagy emailben. De van különbség a költségekben. A postai út a feladót terheli, és ez garantálja, hogy túl sok spamet ne kapjak borítékban. Az emailben elküldött spam esetén azonban az összes költséget (ld. fentebb) a címzett állja, és ez teszi lehetővé, hogy mérték nélkül kapja a spamet.
5. “Azokat kell támadni, akik ebből élnek és rengeteg pénzt zsebelnek be”
Én a globális megközelítést szeretem, ezért azon a véleményen vagyok, hogy mindenkit támadni kell a jog eszközével, aki a spam kapcsán elmarasztalható. Ide tartozik a megrendelő, de az is, aki megtervezi a spamet, és az is, aki effektíven elküldi. Ezen túl képezni kell a felhasználókat, hogy miért probléma a spam, hogy mit tehetnek ellene (a legfontosabb, hogy ne vegyenek spamben reklámozott terméket), stb. Végül, de nem utolsó sorban fontos hirdetni a spam elleni védekezés technikai lehetőségét. Sajnos nem lehet az összes spammert a jog (sokszor ügyetlen és elégtelen) eszközeivel üldözni, de bárki megteheti azt, hogy a spamszűrőjével megeteti a spamet.
Sajnos nem fogadom el azt sem, ha valaki mosóport (=legális termék) akar rám sózni, és a magyar törvények az én oldalamon állnak: nem tesznek különbséget 2 spam között aszerint, hogy az mosópor vagy ártalmas faroknövelő. Már felnőtt vagyok, és ne vedd személyes sértésnek, de ne mondja meg nekem senki, hogy én nekem mi a jó, mert azt majd én döntöm el, ok? És ha én azt mondom, hogy nem akarok tőled mosópor reklámot, akkor elvárom, hogy tartsd tiszteletben a döntésemet, még akkor is, ha valóban jól járnék a te mosóporoddal.
A spammelő cégek adójáról meg szólni sem érdemes. Hát nem te írtad, hogy a kis cégek spammelnek, akiknek alig van pénzük reklámokra? Valóban annyi adót fizetnek ők? Kétlem. Arról nem is beszélve, hogy a tisztességesen és törvényesen reklámozó cégek is fizetnek adót, én is fizetek mindenféle sarcot, szóval ez aligha érv az én szememben.
6. “ha valaki törvényt szeg, akkor csak a Magyar Bíróságnak van joga elítélni”
Egyetértek. De a spammerek feletti jogi ítéletet ne keverjük össze azzal, amkor a spam miatt felháborodott internetezők megosztják egymással a spammerek adatait, pl. honlapjukat, domainjüket, email címeiket, telefonszámaikat, amin panaszkodni lehet. Teljesen egyetértek pl. a HUP fórum “Spammer szégyenfal” topikjával, ahol a felhasználók a magyar spammereket sorolják fel, és bélyegzik meg. Magam is írtam jó néhány blog bejegyzést spammelő cégekről azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a blog megjelenik a Google keresőben is az adott cég honlapja mellett, így keltve egy kis negatív reklámot, hadd tudja meg mindenki, hogy az a cég spammel. De győzz meg, ha számodra ez probléma.
Azonban ezt a “te is törvényt sértesz” siránkozást nem igazán tudom hova tenni, amikor a spammerek szintén (és hamarabb!) törvénytelenül szerzik meg és használják fel a személyes adataimat (mert a személyes email ennek számít).
Remélem, elég szalonképesnek tartod a válaszomat, és eljutottál a végére!
December 10th, 2007 at 12:19:09
Szia
„Abban azonban nincs igazad, hogy spam miatt még senki nem halt meg. Keress csak rá a blogomban, írtam egy esetről, amikor egy nő azért halt meg, mert olyan gyógyszert rendelt (vélhetően spammerektől), amelyik megölte, ahelyett hogy meggyógyította volna.”
Bocsi nem a SPAM fogadása miatt hallt meg, hanem azért mert rendelt (vevő hülyesége és a cégterméke) bármely reklám okozhat ilyet. A reklám csak döntés elé teszi az embert nem kell megfogadni a tanácsait. Rossz is lenne, ha meg kellene, mert akkor egy Gálvögyi paródiává válna az ország!
1. 99% – Az iszonyatos reagálás miatt írtam.
Hihetetlen, hogy hányan reagálnak a levelezők 20-30%(pozitív és negatív)!!! Továbbá, ha csak magyar spameket kapnék milyen jó volna.
2. “Reklám-e” – Igazad van. Sajnos nekem is vennem kell nagyobb posta ládát, mert a hivatalos leveleim kiszóródnak az utcára a sok szórólap miatt. Azonnal szüntessük meg a szórólapozást! Továbbá nagyon zavar még, hogy egyre több oldalon találkozok olyan agresszív reklámmal, ami felugrik, vagy megjegyzi szokásaimat (személyes adat), stb.
Nem hiszem, hogy le csúszol bármilyen fontos levélről is, a nagyon fontos dolgokat máshonnan is megtudod erősíteni, illetve csinálhatsz olyan e-mail címet, amit nem publikálsz.
Teljesen igazad van abban, hogy a levelezés jelentős részét ez tölti ki. Nálunk egy hónap alatt 5000 levél kap SPAM minősítést. Az a jó, hogy a programozók lépést tartanak a fejlődéssel. Ez is egy több milliárdos iparág.
A termék minősége: Ismered a TeleShophoz hasonló termékeket, hogy hogy meg veszik őket?
3. “Kik reklámoznak a magyarok közül?”
Igazad van ebben is, Jó volna a célzott reklám, de hogyan lehet jól megcélozni a célcsoport pl: a golyóstól iparágban? Ha pedig célzottakat veszel hihetetlen ára van. Csak egy városra kiküldés egyszeri ára 3-400 000Ft, az SMS még több. Kérdés nem-e egyenlő a SPAM-el. További aggályom ezen listák hitelessége. Pl: mi van ha az ingyenes mail-t valaki lemondja és más lép a helyébe?
Mi a kéretlen reklám fogalma? Szerintem minden reklám kéretlen. Nem hiszem, hogy pl: a TV-ben a film közbeni reklámra vársz.
Sajnos az egyéb reklámok is iszonyatos drágák, sajnos nagy cégeknek vannak kalibrálva. Tőkét pedig sehonnan nem lehet kapni.
Negatív kicsengés: Bár csak ilyen egyszerű volna, akkor senki nem venne „gazdaságost”, vagy Danone-t (nézz meg egy Juszt Lacit). Szerintem minden reklám jó (pozitív-negatív), mert beszélnek róla és érdekli az embereket. A vásárlást meg a tudott információk alapján hozzák meg az emberek. Pl: tudják, hogy gagyi, de olcsó (nincs csőd közelben a kínai piac sem)
4. “Ha komolyan vesszük a törvényt”
Igen, kötöttek üzletet, de a törvény óta a hagyományos módszerek is megkérdőjelezhetőek. Szerintem ez a törvény kitűnő táptalaj a magyar virtusnak, titokban bárkit fel lehet jelenteni.
Pl: Nincs különbség cég és magán személy között. Hogyan lehet bizonyítani, hogy regisztrált vagy sem pl: fél év elteltével? Mi van, ha a konkurencia jelent fel, bárki nevében csinálhatsz SPAM-et.
Papír SPAM: Na jó, de egy multi szerinted mikor fogja megunni, neki a pénz nem számít?
5. “Azokat kell támadni, akik ebből élnek és rengeteg pénzt zsebelnek be”
Pontosan csak addig lesz SPAM, amíg lesz érdeklődő vagy vásárló, de mint említettem hihetetlen ereje van és hatalmas reakciót tud kiváltani.
Hasonlókat tesszük mi is, de sokba kerül a Google is és nem túl nagy az eredménye. A marketinges egyik ötlete volt a SPAM az 1000 más közül, mint alternatív olcsó reklám.
Adó: Tudod a mikró, kis és Közép vállalkozások adják a magyar gazdaság 80%-át. Összegségében nagyon sok adót fizetnek, de egy-egy keveset ezért szeretnének nagyobb
forgalmat. A TESCO is kis cipőbolttal kezdte. Úgy érzem, hogy ez a törvény is kimondottan a nagyoknak kedvez. Akik, ha reklámoznak bárhol megtehetik, továbbá ki merne feljelenteni egy multit? Fogadjunk be fogja bizonyítani, hogy Te is akartad.
6. “ha valaki törvényt szeg, akkor csak a Magyar Bíróságnak van joga elítélni”
Egyszerű úgy hívják önbíráskodás, nincs olyan törvény, hogy szemet szemért, fogat fogért elv. Ha megbélyegzel egy céget és fel teszed az Internetre nagy nyilvánosság elé, akkor ő feljelenthet rágalmazásért. Sajnos Te nem fogsz tudni ellene védekezni, mert honnan tudod, hogy az amit kaptál az valós-e a és nem a konkurencia járatja le a céget?
Adat megszerzés: Szerintem, ha ki teszed az e-mail címedet a web oldalra az interneten, azaz publikálod személyes adataidat, bárki számára elérhetővé teszed, akkor már nem lesz bizalmas adat szerintem. Ez szerintem egyenlő, azzal mintha feliratkoznál egy hírlevélre. Sőt a Google, vagy bármely kereső el is tárolja ezeket, akkor ő nem szeg törvényt, pl: engedélynélküli személyes adatkezelésért?
Összefoglalva:
Szerintem ez a törvény úgy rossza, ahogy van, mert bármikor vissza lehet élni vele. Továbbá nem lehet alkalmazni az interneten a hagyományos törvénykezés dolgait. A hatékonysága is a nullával egyenlő évről évre sok sokszorozódik a SPAM áradat.
Korrekt volt a válasz, csak nem szeretem az „anyázós” válaszokat!
Üdv.
Spammer
U.I.
Remélem érthető amit írtam, minden választ nem akartam bemásolni.
December 10th, 2007 at 15:39:51
Helló Spammer!
“Bocsi nem a SPAM fogadása miatt hallt meg, hanem azért mert rendelt [...]. A reklám csak döntés elé teszi az embert nem kell megfogadni a tanácsait.”
Egy reklám nem lehet akármilyen, mert szabályok és törvények határoznak meg bizonyos alapvető követelményeket. Ha a spam nem közölte azt, hogy ebbe bizony bele lehet halni, akkor bizony az megtévesztő és tisztességtelen reklám volt. De nem is kell ilyen sarkos példákat hozni, már az sem fair, ha lottó csalást kapok.
“ha csak magyar spameket kapnék milyen jó volna.”
Én ezekből sem kérek, de sajnos ez nem az én választásom….
“nagyon zavar még, hogy egyre több oldalon találkozok olyan agresszív reklámmal, ami felugrik, vagy megjegyzi szokásaimat (személyes adat), stb.”
Ha szerinted nem gond az email spam, akkor nem értem, miért zavar a millió banner, popup, stb….
“Nem hiszem, hogy le csúszol bármilyen fontos levélről is, a nagyon fontos dolgokat máshonnan is megtudod erősíteni, illetve csinálhatsz olyan e-mail címet, amit nem publikálsz.”
Egy állásajánlatot aligha fognak 3x elküldeni, csak mert én ügyetlenül kitöröltem a spammel együtt. A nem publikált email cím pedig egyenlő a nem létező címmel. Ha használni akarom, akkor meg kell adnom a levelezőpartnereimnek. Ha pedig már naluk van, akkor egy trójai program simán ellophatja a címlistájukból, ill. a spammerek DHA támadással ki is találhatják azt az email címet is, amit még soha és sehol nem publikáltam. Ha pedig 1x felkerülsz egy címlistára, onnan a büdös életben le nem kerülsz. Ezért úgy gondolom, nem megoldás az, amit javasolsz.
A TeleShop vagy a szórólapok is egy tanulságos beszédtéma lehet. Én ugyan nem vásárolok a TV-ből, és mostanság a szórólapokat sem fogadom el, a postaládából meg egyből a kukában landol. Javaslom, hogy bátran kezdeményzd a megfelelő fórumon, hogy hozzanak törvényt ezek ellen. De itt és most az email spamről van szó, és ezt jelenleg a magyar törvények tiltják.
“hogyan lehet jól megcélozni a célcsoport pl: a golyóstól iparágban?”
Bevallom, nem vagyok marketinges, és ezen a konkrét problémán még csak nem is töprengtem (azért ne ródd fel nekem
, mégha valamilyen informatikai jellegű dologról lenne szó, akkor volna 1-2 tippem). De ez nem az én problémám. Részemről annyi a történet, hogy nem akarok reklámot kapni, még akkor sem, ha a példaképpen hozott golyóstoll
vállalkozás bezárja a kapuit. (Azt meg nem veszem be, hogy te valóban a hazai kkv-kat félted, sőt csak az érdekel téged, hogy a te vállalkozásod könnyebben szerezzen ügyfeleket. De ha tévedek, mondd meg.) Én abban vagyok érdekelt, hogy – ha lehet, akkor – szép szóval, de ha máshogy nem megy, akkor tűzzel-vassal* megszabaduljak a reklámoktól.
*: a törvény és a technika segítségével
“Mi a kéretlen reklám fogalma? Szerintem minden reklám kéretlen. Nem hiszem, hogy pl: a TV-ben a film közbeni reklámra vársz.”
Számomra az a kéretlen reklám vagy általánosabban fogalmazva spam, amit én annak tartok. Így az is lehet, hogy a törvény ugyan nem szankcionál egy bizonyos levelet, de én ennek ellenére megetetem azt a spamszűrőmmel. Nem megyek ilyenkor az NHH-hoz, de a véleményem nem rejtem véka alá, és a szűrőmnek azért elmondom.
A spam azonban nem vehető egy kalap alá a TV-ben vagy a moziban látható reklámokkal, mert egyrészt a TV-t bármikor kikapcsolhatom, vagy átválthatok másik csatornára, ill. amikor megvettem a mozijegyet, akkor elfogadtam azt is, hogy a film előtt reklámok is vannak, másrészt mehetek az adás kezdete után 10 perccel, és akkor pont lecsúszom a reklámokat.
Ha az off-line világban is egy csomó reklámot tolnak az arcomba, de az ellen tudok tenni, míg a spamet az akaratom ellenére rám kényszerítitek. Nem tudom, látsz-e ebben problémát?
Mondom, elhiszem, hogy egy célzott lista drága, hogy egy 20mp-s reklám is csillagászati összegbe kerül a TV-ben, de ez nem az én problémám. kkv-k voltak 50 évvel ezelőtt is, és valahogy tudtak ügyfeleket szerezni, már abban az időben sem csak a Coca-Cola-nak voltak ügyfelei.
“ez a törvény kitűnő táptalaj a magyar virtusnak, titokban bárkit fel lehet jelenteni.”
Nem úgy van az. Először is az NHH-nak el kell küldened a spamet teljes fejléccel. Nem ám, hogy küldesz egy névtelen levelet, hogy az X cég (=a konkurensem) spammelt. Majd a hatóság kideríti a levél alapján, hogy ki követte el. Aztán meg kell adni a saját adataidat is, tehát legalább a hatóság tudja, hogy ezt a panaszt én tettem.
“Hogyan lehet bizonyítani, hogy regisztrált vagy sem pl: fél év elteltével?”
Ez legyen a te problémád, de azt tanácsolnám, hogy kettős opt-in rendszert kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy amikor a látogató kitölti a feliratkozó formot, akkor te küldesz egy megerősítő levelet egy azonosítóval, timestamp, stb. a postafiókjába (ezt még én sem tekintem spamnek – egyelőre). Majd amikor ő rákattint a levélben lévő linkre, hogy aktiválja a regisztrációt, azt a kérést is nyugtázod. Sőt, érdemes a regisztrációhoz kapcsolódó levelek log-ját is elmenteni, a form-ok és az aktiválás adataival együtt.
“Mi van, ha a konkurencia jelent fel, bárki nevében csinálhatsz SPAM-et.”
Le fog bukni, mert az amatőröket (és akikkel eddig találkoztam a magyar spammerek közül azok voltak) gyorsan vissza lehet követni, hogy ki küldte azt a levelet.
Papír SPAM: Na jó, de egy multi szerinted mikor fogja megunni, neki a pénz nem számít?
Majd ha a vásárlók tudatosabbak lesznek (=nem tudom). De akkor már spamből se igen fognak vásárolni.
“ez a törvény is kimondottan a nagyoknak kedvez. Akik, ha reklámoznak bárhol megtehetik, továbbá ki merne feljelenteni egy multit? Fogadjunk be fogja bizonyítani, hogy Te is akartad.”
Megígérem ezen a blogon, ország és világ előtt, hogy ha a Tesco spammelni fog, én bizony feljelentem őket is. Amiatt meg ne aggódj, hogy “be tudják bizonyítani”, hogy én akartam a levelet. Szóval, ha ez meg fog történni, ebben a blogban biztosan nyoma lesz.
“Ha megbélyegzel egy céget és fel teszed az Internetre nagy nyilvánosság elé, akkor ő feljelenthet rágalmazásért. Sajnos Te nem fogsz tudni ellene védekezni, mert honnan tudod, hogy az amit kaptál az valós-e a és nem a konkurencia járatja le a céget?”
Én úgy tudom, hogy az igazat ki szabad mondani ebben az országban. Ha pedig egy x cég spammelt, akkor vállalja a következményeit. Ez egyáltalán nem a szemet szemért elv, se nem önbíráskodás. De ha egyszer a ti cégetekről írok negatív kritikát a spam miatt, állok elébe, ha ezért a törvény előtt elégtételt akarsz majd venni. Nem tudom, érzed a helyzet (tragi)komikumát?
Amiatt se aggódj, hogy ártatlanokat bélyegzek meg. Mindig utánajártam a dolognak, és még senki se mondta azt, hogy nem is ő spammelt. Pedig volt, aki szóvá tette, hogy ez nem volt szép tőlem, mert hogy a Google-ben a honlapja után az én blogom következett.
Én hiszek a közösség erejében, hogy ezeket a megtévedt bárányokat (nem tudom, hogy te is közülük való vagy-e, vagy te nagyban űzöd ezt az ipart) vissza lehet téríteni a helyes útra ezekkel a negatív kritikákkal.
Azt az időt várom, amikor majd lenézik azokat a cégeket, akik spammelnek; amikor majd odáig jutnak az emberek a tudatosságban, hogy az ügyfelek – vásárlás előtt – utánanéznek, vajon spammel-e az adott cég? (és pozitív eredmény esetén inkább a konkurenciától vesznek). És ennek az eléréséhez igenis nagyon jó a felhasználók és vásárlók fóruma, ahol szabadon kritizálhatnak akármilyen gyártót, kereskedőt és terméket (persze csakis az igazat, mintha a bíróságon lennénk).
“Adat megszerzés: Szerintem, ha ki teszed az e-mail címedet a web oldalra az interneten, azaz publikálod személyes adataidat, bárki számára elérhetővé teszed, akkor már nem lesz bizalmas adat szerintem.”
Ha így is döntök, és attól kezdve valóban nem bizalmas, de még ugyanúgy személyes adat, amivel még ebben az esetben sem tehet bárki bármit. Ez nem vélemény kérdése, hanem törvény.
“Ez szerintem egyenlő, azzal mintha feliratkoznál egy hírlevélre.”
Ha ez valóban így lenne (de nincs így, távolról sem, ó dehogyis!), akkor szerinted, józanul belegondolva, miért használok spamszűrőt?
“Sőt a Google, vagy bármely kereső el is tárolja ezeket, akkor ő nem szeg törvényt, pl: engedélynélküli személyes adatkezelésért?”
Ha a Google eltárolja, az csak azért lehet, mert ennek a tudatában írtam ezeket a web oldalamra. De arra sehol sem adtam engedélyt senkinek, hogy “küldjetek spamet”. Tehát ebben az esetben sem arról van szó, hogy számomra az adatkezeléssel van probléma, hanem arról, hogy xy spammer az előzetes írásos engedélyem nélkül küldött nekem szemetet. _Ez_ a probléma, ez az, amit nem fogadok el, és ez az, ami ellen küzdök minden lehetséges fórumon és eszközzel.
Végezetül, én a hazai törvényt (nagyjából) jónak tartom. Ha nem értesz egyet az NHH bírságával, mert szerinted téged ártatlanul büntetett meg, nyugodtan menj a bíróság elé, és a bíró majd igazat ad valakinek (reméljük annak, akinek valójában igaza is van).
December 10th, 2007 at 16:14:29
Én a körülbelül másfél-két éve kaptam egy kéretlen levelet,amiben szőnyegisztító készüléket ajánlottak,hogy hűdenagyonjó.Körülnéztem a “piacon” hogy mit lehet kapni annyi pénzért és semmi lett a vége,szóval megrendeltem,és azóta is használom probléma nélkül.Speciel nekem segítségemre volt a kéretlen levél,mert nélkül eszembe sem jutott volna szőnyegtisztítóhépet vásárolni.Pedig rendszeresen szétszórom a hamutartó tartalmát,sáros lábbelivel közlekedek etc.Így pedig heti rendszerességgel tisztítgatom,ha kell ha nem,mert még a szőnyegnek is jót tesz.
Persze kapok a mai napig nagyon durva(pl vegyek análtágítot,mert az nagyon jó) kéretlen leveleket,és azoktól begőzöl az agyam.Szóval szerintem a végletek mindenhol problémát okoznak.
Az meg hogy a mamika belehalt a kéretlen levélből rendelt gyógyszerbe…Hát nem tudom,lehet nem mondta neki senki hogy ha gyógyszert akar vásárolni,akkor lehet nem viccből találták ki a gyógyszertárakat…
December 10th, 2007 at 17:12:03
Kedves Spammer!
1. Azt írod, hogy nehéz elindítani egy kisvállalkozást, drága a reklám. Na és? Másnak is nehéz volt. Olyan nehéz törvényesen gyorsan haladni a városban. Erre szerinted megoldás, he felmegyek a járdára egy terepjáróval, és ugorjanak a gyalogosok?
őszintén szólva nem bánom, hogyha azoknak a vállalkozása nem fut fel, akik nem képesek törvényesen felfuttatni.
2. Egy kalap alá veszed a papír reklámot (törvényes) és a spamet (törvénytelen). Erre a) adott a törvényi keret, vitatni lehet, de be kell tartani. Ha spamelsz, számíts rá, hogy valaki feljelent. Igaza van. b) a lényeges különbség, hogy a papír spam csak a hírtdetőnek kerül pénzbe, és ha kiírom a postaládára, hogy nem kell, akkor nem dobják be. Az e-mail spam neked (a küldőnek) szinte semmibe sem kerül, nekem viszont nagyon sokba, mert az internetforgalmamat növeli, betölti a levélszerveremet, rengeteg CPU-idő megy el a szűrésre, stb. A papírspam mennyisége is sokkal kevesebb (mert drága küldeni, szerencsére), és emiatt a szűrése is sokkal egyszerűbb (10 mp alatt megvagyok vele kézzel).
Ergo, akárhogy is nézzük, aki spammel futtatja fel a cégét, az sem reklámoz olcsóbban, csak tőlem lopja a pénzt a reklámkiadásokra.
December 10th, 2007 at 20:46:45
Azert a TV-s, utcai reklamokat en megkulonboztetnem a spamektol. A TV adast te amiatt nezheted, mert kozben reklamokat nezel. Ha jon a reklam en szemely szerint orulok, mert addigra ugyis megtelik a zacsko, es irany a WC-be, valamint a sorom is elfogy igy azert is mehetek anelkul, hogy lemaradnek valamirol. Ha fizetnek en azert a filmert, akkor elmegyek moziba, es reklam nelul elvezhetem vegig. Az utcai reklamok kozott is van kulonbseg. Van amelyiket a metroban bamulhatod fel oraig, es nem kell a tobbi ember pofajaba bamulnod, en szemely szerint az ilyennek orulok, ha eppen nincs konyvem, es van az igenytelen utcai oszlopos reklam, ami igenytelen, ott hagyjak, es idovel nem szedik le, az en penzembol fogjak ujrafesteni az oszlopot miutan f.szan odaragad teljesen. A spameknel viszont, en nekem ha van valamilyen fizetos, vagy ingyenes szolgaltatom szeretnem az emaileimet megkapni. Ha ceges email, akkor szeretnem megkapni azt az emailt ami eppen egy 5 milkos uzletrol szol, es valaszolnom kene ra 1 oran belul. Nem akarok minden oraban azzal elvenni csomo idot, hogy a spameket torolgessem. Nem akarom elvenni az idot attol amivel profitot termelek. Nem akarom azt se, hogy veletlenul kitoroljek fontos emailt. Ott vannak a spamszurok ok. De ahhoz kell egy hozzaerto aki beallitja, aki karbantartja. Ot fizetnem kell. A spam mindenkepen penzt vesz ki a vallalatok zsebebol mar pusztan azzal, hogy megkapjak. Idobe kerul a torlese, a vedekezeshez geppark bovites kell (miutan a forgalom megno hala nekik), es plusz ember. Ezt ti mivel tudjatok nekem visszadni? Szep spamat kuldtok? Tenyleg olyan jo akciot tudtok ajanlani? Tenylegesen nekem boldognak kene lennem? Nem! Nem adtok semmit cserebe, hogy en penzt szanok arra, hogy az spametekkel kezdjek valamit. A postai keretlen reklamokkal ugyanez a helyzet. De erre mar kitalaltam egy megoldast. Mostanaban ugyis buntetik, hogy ha valaki kiragasztja a reklamjat kozteruletre engedely nelkul. Fogom celuxszal kiragasztom, aztan a maredek ugyet ok elintezik. A kozteruletesek leszedik, es kifizettetik a szamlat a hirdetovel. Aztan majd csodbe megy. S igenis ilyen esetben is elkeveredhet level, es veletlenul a 6 kilos salat kozott kidobsz egy csomag ertesitot is. Visszaterve: Te ha kuldesz spamat, mivel honoralod azt, hogy en penzt szantam rad? Bar teny, egy magyar spamet meg jobban elfogadok, mert legalabb az en nyelvemen van, es meg az is lehet, hogy tenylegesen magyar ceg. De akkor is, lehet kevesbe altalanosan is spamelni, es ha kerem, hogy vegyetek le, akkor vegyetek le. BTW multkor kuldtek egy cegnek egy spamet, hogy kedves vasarlo orulnek, hogy anno meg ott vasaroltak, es megujultak meg minden, hihetetlen akciok (kb 20%-al voltak dragabbak mint egy atlagos PC bolt). Kertuk, hogy vegyenek le. Se valasz, se semmi. A ceg osszes email cimere elkuldtuk a problemat, hogy nem vettunk ott semmit, es tovabbra se kivanunk venni toluk semmit, foleg ezek utan. Mivel nem akartak valaszolni se, valamint leiratni se minket, igy par oldalra beregisztraltam nekik, remelem azota ok is elvezik a spameket.
December 10th, 2007 at 21:04:25
spammer said: “csinálhatsz olyan e-mail címet, amit nem publikálsz”
Ne tettesd magad hülyének. Pontosan tudod, hogy elég egyetlen levelet írnom egy tökéletesen publikálatlan emailcímről egy windowsos klienssel olvasónak, és a feltört windowsokon futó aljas kémprogramjaitok máris összegyűjtik az outlook címlistájából, és küldik haza a gazdinak. Soha sehol nem publikáltam emailcímemet sem, mégis naponta több tucatot szemetet kapok…
“spammer said: Szerintem, ha ki teszed az e-mail címedet a web oldalra az interneten, azaz publikálod személyes adataidat, bárki számára elérhetővé teszed, akkor már nem lesz bizalmas adat szerintem. Ez szerintem egyenlő, azzal mintha feliratkoznál egy hírlevélre.”
Ha pedig miniszoknyát veszek fel, akkor rögtön meg is hághatsz, ugye… elég gyengén magyarázod a bizonyítványod.
Tudod miért gyűlölöm a spamet és a spammereket? Nem az elveszett leveleimért és az elfecsérelt dollármilliárdokért, amit a spamek szétválogatására költünk. Nem! A mögöttes mentalitás miatt. Tudod mire gondolok… “Az én előrehaladásom esélye (nem az előrehaladás!) megéri azt, hogy valós kárt okozzak emberek ezreinek.” Egoista, destruktív, önző emberek vagytok… Mással fizettetitek meg a saját reklámköltségeiteket csak azért, mert nem tudnak védekezni ellenetek. Szánalmas, ahogyan még ideológiát is gyártasz mellé…
December 10th, 2007 at 22:23:30
“aki spammel futtatja fel a cégét, az sem reklámoz olcsóbban, csak tőlem lopja a pénzt a reklámkiadásokra.”
Én úgy mondanám, hogy velem fizetteti meg a reklám költségeit. Egyébként nagyon igaz, és egyet
értek.
December 10th, 2007 at 23:33:12
Sziasztok!
Látom beindult a kérdéskör
Egy tisztázzuk le én nem azt támogatom, hogy korlátok nélkül lehessen mindent csinálni, hanem hogy ésszel működjenek a dolgok és legyen összhangban a törvény a cselekménnyel.
Pl: ne hívjon fel a szolgáltatód, hogy korlátozza netedet (a torrent nem gond meg az illegális tartalom nagyüzemi csereberéje), de egy darab feljelentés már elég erre. Hihetetlen bűn! Megjegyzem ezzel a lépéssel szerintem több alkotmányos jog sérül. Pl: kijelentené a postás, hogy ő több levelemet nem kézbesíti, mert küldtem egy-két helyre ajánlatot!
Összefoglalva túl van lihegve és csak az bukhat le, aki akarja saját dolgait előre vinni legálisan(adót szeretne fizetni)! Normálisan kellene szabályozni. Pl: Miért nincs céges és magán e-mail cím?
Nem támogatom az adat lopást, ez bűncselekmény! Magán gépekről senkinek nincs joga semmit leszedni. Ez valóban alkotmányos jog! Viszont, ha ki teszed a netre a címedet, pláne céged weboldalára, akkor az már nyilvános adatmegosztás.
A példák csak más reklámok agresszivitását mutattam be, azaz ha az elfogadott, akkor más alternatíva miért tiltott? Teljesen meg vagyok lepődve a SPAM utáni aktivitáson és az emberek reakción is. Lazán lehetne ezeket is perelni. Igaz éveket kapnának érte.
“Bocsi nem a SPAM fogadása miatt hallt meg…”
Még egyszer nem a SPAM okozta a halálát, hanem amit tett. Félre lett vezetve, pl: becsöngetek hozzád veszel a bogyóimból és meg halsz ki a hibás, az a közeg amiben az információ terjedt (levegő)?
Nagycégekre vonatkozó indulási példák már nem állják meg a helyüket, mivel más volt a világ. Pl: Coca Colának nem volt egy multi nagyságú „BAMBI” ellenfele, mert ha lett volna tuti most „BAMBI”-t innál. Más a világ, mások a lehetőségek.
A bizonyítás kétséges, ha ellopják az adataidat a gépről 4 számot (IP) nem nehéz átírni, vagy zombiztatni. Ismétlem, nem egyből a nemzetbiztonságnak kell nyomozni a golyóstól biznisznél (IP cím nyomozás, szolgáltatók lekérdezése, adatok szolgáltatása, adatforgalom monitorozása, meg kitudja még milyen adatokat szerezhet meg a „Nagy Testvér”). Szerintem egy picit túlzás. Közben nyomatod a torrentet 10 milliós progikra, milliárdos adót csalva az nem gond.
Lejáratás: Akkor is a bíróság joga eldönteni mi az ítélet. Szégyen tábla, megbélyegzés veszélyes, mert a büntetés teljesítése után nincs tovább priusz! Arról nem beszélve egy-két kis cégnek ez még nagyobb gond lehet.(Bár kitudja van-e értelme, mert a Danone-os „társadalmi összefogás” sem rengette meg a Danone profitját.)
Zionnak:
Hát igen, ugyan az mint a kis reklám újság a postaládába 99,99% kidobod, de pont a 00,01%-ka hasznodra válik. Szóval kitudja.
Bűncselekmény: Természetesen a bűnözői SPAM-et nem pártolom, jobban mondva nem a SPAM-ét kell elkapni, hanem a bűnözőt (pl: nemzetbiztonság, CIA, stb…)
rpsoft:
1. Dögöljön meg a szomszéd tehene komplexus nem vezet sehova. Igen is régen nehéz, akkor könnyítsük, támogassuk inkább őket, hogy ne legyen nehéz. Hidd el neked is jó, ha sok a munkahely!
2. Igazad van, de miért nem itt is a fordított elv működik. Pl: Csak akkor dobhat, ha én megkértem rá?
gabor: Még mindig nem a hirdetőt büntetik az utcai ragasztásnál, hanem a ragasztót! Mellesleg szerintem undorító a város egy választás előtt és utána 3 hónapig és k*rva sokba kerül a kaparása. Nem beszélve Gyurcsány és Orbán telefonjairól (ami szerintem szintén SPAM), de hát ez elfogadott dolog.
A tartalomra amúgy sincs garancia, olvasd el az újságok hirdetői megjegyzését: „A reklámok tartalmáért nem vállalunk felelőséget”.
Styg:
Hát nem . Nem jó a példa, törvények vannak.
sj: Miért szerinted a TV reklám költségét ki fizeti meg, nem Te?
Remélem sikerült válaszolnom mindenkinek!
Üdv.
Spammer
December 10th, 2007 at 23:38:56
Szerintem nem a SPAm-el van a probléma, hanem azzal hogy abban az állapotában ahogy most van használhatatlan. Valami olyan rendszer kéne, ami ketegorizál, és egyértelműen megjelöl. Amúgy ez magával az levelező rendszerekre is igaz, nem lehet automatikusan és pontosan kategorizálni egy levelelt. Például az üzleti, magán stb. jellegű leveleket kéne valami egységes rendszerben kezelni. Erre a technológia régen alkalmas, csupán csak a ma használt protocol nem az.
Ha a SPAm leveleket 100%-os pontossággal be tudná sorolni a kliensem, pl így: Üzleti célú levél –> Medicina –> Potencianövelés … akkor engem sem zavarna, hiszen csak akkor nyitnám meg ha tényleg szükségem lenne rá.
Nyilván sem a tőkeerős cégek, sem a kicsi tőkehiányos cégeknek nem érdeke egy egységes rendszer kidolgozása; az előbbiek vagyonokat költenek arra hogy agresszív rekklámokkal kinyírják a konkurenciát. A kicsik vagy mindent törvényesen csinálnak és tönkremennek, vagy aol tudnak megszegik a nagyok lobbyjának eredményeként született jogszabályokat.
Nem beszélve arról sem hogy sok cég megél a spamerekből közvetetten is, mert nélkülük nem lenne szükség antispam, antivírus szoftverkere és szakértőkre sem.
December 11th, 2007 at 0:25:56
Helló Spammer!
Több különböző dolgot mosol össze. A szolgáltatód azért szankcionál (teljesen jogosan!), mert megszegted az ÁSZF-et. A torrentet és az illegális tartalom cseréjét is csak azért keverted ide, hogy elmondhasd: ti itt vagytok sárosak, én meg ott, szóval kvittek vagyunk.
De nincs igazad. Mert milyen alkotmányos jogod sérül? A spam küldése se nem alkotmányos jog, se az előfizetési szerződésed nem engedi.
“Miért nincs céges és magán e-mail cím?”
Szerinted létezik spammer, aki ezt figyelembe venné? Ne viccelj már. És ugyan miért kellene nekem 2 címet is fenntartanom? Csak mert te spammelni akarsz? Nem inkább neked lenne becsületbeli kötelességed, hogy dupla opt-in listát kezelj?
“ha ki teszed a netre a címedet, pláne céged weboldalára, akkor az már nyilvános adatmegosztás.”
Az, de nem azért, hogy spammelj. Vagy tán oda van írva, hogy spamet kérünk?
“A példák csak más reklámok agresszivitását mutattam be, azaz ha az elfogadott, akkor más alternatíva miért tiltott?”
Már kifejtettem a spam költségeit, amit velem fizettetsz meg. Ezért. Kell magyarázni, hogy ez miért lopás?
“Teljesen meg vagyok lepődve a SPAM utáni aktivitáson és az emberek reakción is. Lazán lehetne ezeket is perelni. Igaz éveket kapnának érte.”
Te se tűrd el a törvénytelenséget, ha neked van igazad, perelj csak.
“Még egyszer nem a SPAM okozta a halálát, hanem amit tett. Félre lett vezetve, pl: becsöngetek hozzád veszel a bogyóimból és meg halsz ki a hibás”
Akit a bíró annak mond. Nem tennék rád….
“A bizonyítás kétséges, ha ellopják az adataidat a gépről 4 számot (IP) nem nehéz átírni, vagy zombiztatni.”
Ez nem egészen így működik, ahogyan te elképzeled. De neked nem kell aggódnod ezek miatt, majd a hatóság kideríti az eredetét.
“Közben nyomatod a torrentet 10 milliós progikra, milliárdos adót csalva az nem gond.”
Naaaa, te mi alapján merészelsz engem ilyennel vádolni? Tudod ezt bizonyítani? Mert ha igen, akkor ok, de ha nem, akkor bizony rágalmazol barátom. És te hívtad fel a figyelmem, hogy a törvény ezt bünteti, szóval csak óvatosan….
“Lejáratás: Akkor is a bíróság joga eldönteni mi az ítélet. Szégyen tábla, megbélyegzés veszélyes, mert a büntetés teljesítése után nincs tovább priusz!”
Én azt mondom, hogy a bűnösök pedig ne ágáljanak. Ha nem tetszik a közösség megbélyegzése, akkor ne spammelj. Ilyen egyszerű. Mert azt te sem gondolod komolyan, hogy spammelsz, ami a csövön kifér, és mindenki jó képet vág hozzá? A bíróság persze hoz egy ítéletet, ok. De mi rosszat látsz abban, ha egyik felhasználó elmondja a másiknak, hogy figyelj, ne egyél a mekdónácban hamburgert, mert 2 napig hasmenésed lesz tőle? A véleménynyilvánítás alkotmányos jog – legalábbis ha annak tartalma igaz.
“Arról nem beszélve egy-két kis cégnek ez még nagyobb gond lehet”
Gratulálok, rájöttél, hogy mire is jó ez. Nagyon remélem, hogy egy csomó spammer rá fog jönni hamar, hogy ha spammel, akkor az az árbevételén is közvetlenül meg fog látszani. Negatívan. Ha pedig xy spammer neki áll feljebb, akkor tőle is azt kérdezem, hogy talán tilos az igazságot kimondani? Csak a poén kedvéért: kérdezd már meg a cégetek jogászát, mi a véleménye erről. Ja, hogy ez árt a cégetek bóvli üzletének. Egyszer eljön az idő, amikor a bűnösöknek fizetniük kell.
“Nem beszélve Gyurcsány és Orbán telefonjairól (ami szerintem szintén SPAM), de hát ez elfogadott dolog.”
Így van, az is spam (spit a neve), és én azt sem fogadom el, még ha a kampányt szabályozó törvények esetleg el is tűrik.
“Miért szerinted a TV reklám költségét ki fizeti meg, nem Te?”
Ha nem érdekel a termék, akkor bizony nem én. Én csak annak a terméknek fizetem meg a reklámját, amelyiket meg is veszem. De engem nem érdekel mondjuk a plazma TV, így azt nem veszem meg, így nem is tudják rám terhelni
annak reklámköltségét. Te viszont a kéretlen reklámod költségét rám vered, akár kell a bóvlid, akár nem. Érzel különbséget?
December 11th, 2007 at 0:54:22
t-bee:
“Valami olyan rendszer kéne, ami ketegorizál, és egyértelműen megjelöl.”
Az USA-ban elfogadott CAN-SPAM törvény kimondja, hogy a spammereknek (ahhoz, hogy a levelük legális legyen) egyértelműen meg kell jelölni, ha a levelük pl. spam, mondjuk a Tárgy: sorban így: “Subject: [SPAM] bóvli termék neve”.
A spammerek persze nem tartják magukat ehhez, mert akkor mindenki csinálna rá egy primitív szabályt, és menne a spam a levesbe, ami nyilván árt az üzletnek.
“Ha a SPAm leveleket 100%-os pontossággal be tudná sorolni a kliensem,”
De nem tudja, és ha a spammereken múlik, nem is fogja tudni. Ugyanis a spammerek azon vannak, nehogy a szűrők felismerjék a levélszemetet, hogy az minél jobban hasonlítson a legitim levelekre.
“A kicsik vagy mindent törvényesen csinálnak és tönkremennek, vagy aol tudnak megszegik a nagyok lobbyjának eredményeként született jogszabályokat.”
Hadd vesszen a férgese. Amelyik megszegi a törvényeket, hidd el, téged is át fog verni. Melyik a valószínűbb? a) a törvényes működésen ugyan spórol, de rajtad tuti nem fog VAGY b) átver mindenkit, ahol csak tud?
“Nem beszélve arról sem hogy sok cég megél a spamerekből közvetetten is”
Ez igaz, csak éppen nem úgy, ahogyan azt te elképzeled. De ennyi erővel azt is mondhatod, hogy jó dolog az a vírus, ami lebénította jópár ISP levelezését, mert hogy egy csomó antivírus cégnek veszik a termékét. Meg jó a hw-gyártóknak is, mert több vasat el tudnak adni. Kiváncsi vagyok, hogy eljutsz-e addig, hogy hasznosnak tartod már annak a tolvaj brigádnak is “munkáját”, akik csupaszra pucolja a bankszámládat, a lakásodat – mert hogy munkát adnak a rendőröknek. Érzed a gondolatmenet sántítását?
December 11th, 2007 at 10:35:53
Szóltak, hogy itt egy érdekes beszélgetés zajlik. Én a magam részéről erre egy másik megoldást találtam. Az angol nyelvű spamek nem érdekelnek, abból jó esetben heti egy érkezik, a többit a server side spamfilter kihajítja.
A magyar nyelvű spamek jobban idegesítenek, mert kis intezitással jönnek és több kézi beavatkozást igényelnek. Kellőképpen felbosszantott pár spammelő, ezért miként a viccben is volt, meghirdettem, hogy ha harc, legyen harc. Marketing ellen marketing eszközökkel érdemes harcolni. Egy hete történt, hogy első mérgemben összelapátoltam egy blogot. Mára a blog a Google-ban a spammer kifejezésre csak a magyar oldalon keresve a 21. helyen van. Fog még feljebb is mászni.
A koncepció, hogy ha valaki engem, vagy a blog többi íróját megspammeli, vagy
a weben mászkálva fórum, stb. spambe botlunk, akkor kitesszük. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor a Google-ban lenyomjuk a spammeléssel marketingelt oldalt. Dacára annak, hogy csak pár napja él a blog, sikereket is elértünk és ez az embereket s érdekli, olvassák.
Az iWiW-en és a MyVIP-en spammelő Vajda Eleonóra például sikeresen elérte, hogy a blogbejegyzéseink lenyomták a Google-ban a naturherba.com oldalt, ez vitte magával a topherba.com-ot is, valamint a http://www.hoditastitkok.com/tokeletesszereto oldalt is. A spameket kapó emberek kárörvendőek, kéjesen olvassák az ilyen híreket és adják tovább egymásnak.
Nem mondjuk, hogy ne spammeljenek. Mindenki spammeljen csak nyugodtan. Ha azonban spamet kapunk, akkor kitesszük.
December 11th, 2007 at 10:58:38
Kedves Spammer!
Megint csúsztattál, amikor nekem válaszoltál.
1. Szó sincs “dögöljön meg a másik tehene” hozzáállásról. Arról van szó, hogy nekem, mint fogyasztónak, a tisztességes piaci verseny az érdekem, nem pedig az, hogy aki bátrabban szeg törvényt (spam-mel, adót csal, kihasználja az alkalmazottai kiszolgáltatottságát, etc. egyre megy), az előnyre tegyen szert a többi hasonló profilú vállalkozás között.
És igen, nekem is jó, ha sok a munkahely, de csak ha tisztességes munkaadóról van szó. Ha valaki egy törvényt már megsértett, miért higyem el, hogy a túlóráimat ki fogja fizetni? (Miért higyem el, hogy nem aranyos kismacskákat kínoz szabadidejében?)
2. Mint említettem, a papíralapú reklám és a spam között lényeges különbség van. A papírreklámnál a cég fizeti a reklámot, én csak a termékkel együtt, ha vásárolok. Ez szabályozza a mennyiségét is, minden cégnek meg kell gondolnia, hogy mennyit költhet marketingre. A spamnél mindenképp én fizetem a költséget, ha kell a cucc, ha nem (te például golyóstollakat árulsz, én most szólok, hogy nem írok golyóstollal, és ceruzám, billentyűzetem és töltőtollam is van már épp elég). A másik lényeges különbség, hogy a postaládám mellé fel tudom írni, hogy köszi, nem kell a reklám, az email címem mellé meg nem tudom odaírni, hogy a spameteket tartsátok meg.
A torrentezős megjegyzés meg igencsak felháborító. Semmiféle bizonyítékod nincs arra, hogy én torrentezem. Ha akarod, csatolom a “ps aux” kimenetét, látni fogod, hogy nem fut torrent a gépemen.
Te a spemmelést elismerted. Semmi olyannal nem vádoltalak meg, amit nem magadtól mondtál. Az persze lehet, hogy te torrentezel éppen, és természetesnek veszed, hogy mindenki más is.
A megbélyegzésről: épp az a célja, hogy alaposan megbüntesse a spammelőt. Nem rágalmazunk mi meg senkit, csak elmondjuk egymásnak, hogy “Én kaptam egy ilyen levelet erről a címről. Kitiltottam az egész domaint.” És akkor esetleg mások is kitiltják. Ha ebbe belebukik, aki spammelt, akkor legközelebb meggondolja, hogy spammeljen-e.
December 11th, 2007 at 13:42:50
Kedves spammer!
Mióta illegális a torrentezés?
A torrent csak egy nagyon hatékony fájlcserélő eljárás, nem attól lesz legális/illegális, hanem a segítségével cserélt fájlokon múlik a dolog…
Ui.: kérlek küldj nekem és az összes cégem dolgozóinak sok sok spamet, mert szeretném megetetni a szűrőmet a leveleiddel
December 11th, 2007 at 15:31:21
Örülök annak, hogy a megbélyegzés ill. mások informálása dolgában nem vagyok egyedül. Mivel spammerünk nagyon tiltakozik ellene, ez jó eséllyel fáj nekik.
December 11th, 2007 at 17:04:32
A kicsiknek fáj, a nagyobbaknak kellemetlen, az igazán nagyok leszarják. Utólag derül ki. A nagyokat könnyű szűrni, az ő irtásuk már gazdaságos és kevesebben is vannak.
December 11th, 2007 at 21:28:07
Sziasztok!
Torrent: Bocs az E/2-es fogalmazásért, csak arra akartam utalni, hogy a net 2/3-át a torrent teszi ki. Az üzlet politikán kívül, ezért drága a net, mert sok az „elpazarolt” sávszélesség. – Ez másik történet.
Szerintem a SPAM kérdését kimerítettük:
- Véleményem rossz a törvény másképpen kellene szabályozni, vagy más módszereket kellene alkalmazni. Igaz azt is kifogják kerülni .
- Feljelengetés pedig erősítit a magyar virtust. A kár nincs öszhangban a trövénnyel (erre hoztam a torrentet). Szerintem, ha engednék hip-hop lecsengne a dolog. Nagy felfutás után értelmetlen lenne a SPAM.
- Megbélyegzés: Érdemes nektek is kikérni az ügyvédetek véleményét. A gyilkosnak is vannak személyiség jogai!!!
- Radikális reklám: pont ez a lényege a reklámnak, hogy olyan legyen, hogy mindenki figyeljen rá, akkor jó a reklám.
- Papír reklám: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/reklamzabalok_es_a_tobbiek/2040565/ „no comment”
Most ennyi a hozzáfűzni valóm
.
Üdv.
SPAMMER
December 11th, 2007 at 21:48:25
Helló Spammer!
Mondd el, hogy te – mint spammer – milyen törvényt tartanál elfogadhatónak?
December 12th, 2007 at 0:15:50
Szia!
Egy biztos, ha valamit tiltanak az a legrosszabb, mert nem lehet szabályozni. Viszont igény meg van rá, mert csak csak megnézik az emberek és vásárolnak. Ebből következik addig van értelme, míg van mérhető hatékonyság utána hülyeség.
- Egy biztos, ami most van az hatástalan, mert csak az ismeretlen dél koreai nyomathat legálisan bármit, de azért az EU-s bűnbe esők száma is folyamatosan növekszik. A törvény hatástalan.
- Ahol szabályozni lehetne, akár az e-mail címeket, pl: mint írtam nem egyértelmű mi számít cégesnek mi magánnak. Azért fontos, mert ezzel a törvénnyel bármelyik cég felnyomhat, ha akár egy ajánlatot küldök neki, mert minden SPAM lesz (e-mail, fax, telefon minden!), ha nem kíváncsi ajánlatomra. Sőt mi van, ha 10 000 email adatbázisból 10 levél valamiért félre megy megint bűnös leszel!
- Szerintem nem egyértelmű az ingyenes e-mail regisztrálása sem, mivel bárki csinálhat vele bármit (írtam rá példát), azaz egy freemail-t nem neveznék személyes adatnak.
- Mindenképpen kellene valamilyen személyes e-mail is, ahol egyértelműsíteni lehet, hogy kér-e spamet vagy sem. Ha valaki ennek ellenére küld, akkor azt lehetne szankcionálni.
- Pl: létre lehetne hozni egyedi azonosítóval ellátott fejlécű leveleket. Ha ingyenes, akkor mindent tilthatsz, ha egyedi, akkor pedig válogathatsz(csak magyar cégtől kérsz ajánlatot, kivéve reklám üzenet). Továbbá cég infót is kérhetsz, mivel adatai regisztráltak.
- Ezzel párhuzamosan felszabadítanám az ingyenes(freemail) vonalat, mert aki változtatni akar az úgy is az egyedi azonosítót fogja választani.
Mondjuk valami ilyesmi vonalat volna érdemes elindítani.
Spammer
December 12th, 2007 at 0:17:07
Spammer szerintem csak foggal körömmel próbál ragaszkodni az igazához, hogy ő bizony jót tesz a spamelésével.
Személy szerinte rühellem a kéretlen reklám e-mail-eket és tényleg egyetértek a szégyenfalak létrehozásában.
Nagyon érdekes Mr. Spammer véleménye anno a Diamond Stúdió alapítója gagyogott ilyeneket, amikor egy ismerősömet(cégvezető) próbálta meggyőzni arról, hogy spammeljen ő is.
A spammel kapcsolatban, nállam
avatottabbak a témában már leírták, hogy az vele a nagy baj, hogy nekünk okoz költséget, akik kapjuk. Még abban az esetben is, ha nem rendelünk semmit. Én következetesen ignorálok minden spammet. Soha nem rendelnék egy olyan etikátlan bagázstól, amelyik nem tisztel meg azzal, hogy csak a hivatalos vonalakon keresztül érjen el.
A torrent-en keresztüli illegális tartalmak letöltésének vádját, meg kikérem magamnak. Úgy látszik kedves Spammer barátunk el sem tudja képzelni, hogy ezt lehet legális célokra is használni. Én bevallom szoktam torrentezni. Mivel Linux felhasználó vagyok, ezért, amikor az álltalam preferált disztribúciókat kiadják, akkor beszállok az anyagok szétosztásának gyorsításába. És ez a torrentnek egy teljesen legális felhasználása. mivel legálisan terjeszthető programok vannak vele disztributálva.
December 12th, 2007 at 9:05:40
Helló Spammer!
“Egy biztos, ha valamit tiltanak az a legrosszabb, mert nem lehet szabályozni.”
Értem. Na és mi a helyzet a lopással, amit jelenleg tilt a törvény? Az a tiltás is káros, az is használhatatlan? A társadalom (mínusz a tolvajok) ezt másképpen látja. Már a korai társadalmak is szankcionálták a tolvajlást. Miért? Mert a másik ember (vagy a közösség) tulajdonát bűn elvenni. Persze a tolvajok ez ellen kézzel-lábbal kapálóznak, de a véleményük ez ügyben nem számít. A hatóságok ugyanis azért vannak, hogy betartassák az emberi együttélés alapvető normáit. Aki ezt képtelen betartani, annak az orrára koppintanak.
Namost szó esett a spam és a hagyományos hirdetések költségeiről, és megállapítottuk, hogy egyik sincs ingyen, mind a kettő pénzbe kerül. Az utóbbi költségeit a hirdető fizeti meg, aki ezt ráterheli azokra, és csak azokra, akik vesznek a termékből. A spammerek azonban ezt a költséget mindenkire ráverik, függetlenül attól, hogy igényt tart-e a termékre vagy sem, azaz velem fizettetnek meg valami olyasmit, amit nem hogy sose kértem, de nem is akartam. Én ezt lopásnak tartom. Ha pedig bűn az, és a törvénnyel üldözendő, ha egy piti kis tolvaj kilopja a tárcámból a pénzt, akkor miért hagyjuk futni a spammereket, akik szintén pénzt húznak (=lopnak) ki a zsebemből? Erről nyilván nem a spammereket kell megkérdezni, hanem azokat, akiktől lopnak.
A magyar törvény valóban hatástalan pl. a dél-koreaiak ellen (ehhez ugyanis egységesíteni kellene az egyes nemzeti anti-spam törvényeket), de én megelégszem azzal, ha minden ország nyakon csípi a saját spammereit.
“ezzel a törvénnyel bármelyik cég felnyomhat, ha akár egy ajánlatot küldök neki, mert minden SPAM lesz (e-mail, fax, telefon minden!), ha nem kíváncsi ajánlatomra.
Nem úgy van az. Egyrészt a törvény pontosan megmondja, hogy mi spam, és mi nem. Másrészt ugyan ne traktáld már a cégeket az ajánlatoddal, ha az nem érdekli őket. Ebben az esetben ugyanis teljesen jogosan indítanak ellened eljárást.
Azzal meg egy spammer se jöjjön, hogy “félre megy” a levél. Azért kapunk spamet, mert valaki szándékosan küldi azt nekünk. Az SMTP protokollban olyan nincs, hogy félre ment levél…
“azaz egy freemail-t nem neveznék személyes adatnak.”
Neked nem is kell, mert ebben a törvény szava dönt, az pedig nem tesz különbséget freemail és nem freemail fiók között.
“Mindenképpen kellene valamilyen személyes e-mail is, ahol egyértelműsíteni lehet, hogy kér-e spamet vagy sem.”
Aki kér spamet, az majd jelzi neked, aki pedig nem jelzi, az nem kér.
December 12th, 2007 at 16:01:41
Én csak arra reagáltam, mit változtatnék a törvényeken!
December 12th, 2007 at 16:59:34
Abban mondjuk igaza van spammer haverunknak, hogy módosítani kellene a spammeléssel kapcsolatos törvényt, de szerintem nagyon nem úgy, ahogy ő gondolja.
Szerintem egy jó megoldás az lenne, ha elkezdenénk komolyan venni a digitális aláírást. Akkor a)el lehetne érni, hogy bizonyítható legyen az, hogy én küldtem a feliratkozólevelet (bár, azért a visszakérdezős módszer szerintem elég nehezen támadható most is) b)könnyebb lenne megtenni, hogy amit nem a haverjaimtól kapok, és nincs digitálisan aláírva, azt automatikusan eldobom. Ezáltal visszakövethetővé válna, hogy ki spammelt, mert meglenne az illető digitális aláírása. És a spammerre is könnyen rá lehetne bizonyítani a spammelést.
Az persze egy fennmaradó probléma, hogy sok országnak nincs spamtörvénye, úgyhogy könnyebben tudok belerúgni a magyar spammerekbe, mint a különböző nigériai spammerekbe. De az is igaz, hogy egy olyan vállalkozásban jobban meg is bízom, amivel szemben szükség esetén itt, az elérhető közelségben lévő rendőrség és fogyasztóvédelem védi az érdekeimet (mert többet kockáztatna, ha átverne).
A “legyen anarchia mert a szabályozás nem hatékony” hozzáállás azért eléggé gyengén alátámasztható, hiszen látjuk: technikailag könnyen megoldható lenne, hogy hatékony legyen a szabályozás. Jelenleg is az az egyetlen nehézség, hogy az emberek nagy része béna ahhoz, hogy megtanuljon digitálisan aláírt levelet küldeni. De rögtön megtanulnák, ha rá sokan dobnának el mindent, ami nincs aláírva.