2007.12.31.
Megérkezett Enikő
Bár 2008 január közepére saccolták az orvosok Enikőt, de ő nem várta meg az év végi trombitálást, és úgy döntött, szilveszterkor akarja ünnepelni a születésnapját, még ebéd előtt.
A mai 4:50-es kelés azért volt egy kissé karesz, mert 3:30 körül feküdtem le. Szóval a feleségem azzal keltett, hogy elfolyt a magzatvíz. Ahh, piece of cake. Én keltettem fel a kakast, majd egy fél óra ázás a forró zuhany alatt, és összeszedtem magam.
Taxit hívtam, és negyed 8 körül már a SOTE kórházban voltunk. Ctg vizsgálat, egy kis ühüm és aham, és negyed 12-re már össze is hívták a szüléshez szükséges brigádot. Bizonyos, most nem részletezett körülmények miatt császáros szülés volt, így nem kellett sokáig a műtő mellett topognom, és meghallottam, ahogy Enikő felsírt. A torkomban dobogott a szívem, hogy milyen lesz, ha meglátom.
Először egy levegőt fújó vékony csövet dugtak a szájába és az orrába, hogy a bennmaradt magzatvizet eltávolítsák. Párszor megpaskolták, hogy lélegezzen, de sikerült venni az 1. akadályt.

Ezután következett a fürdetés, de mire ide értünk, megmutattam, hogy ki a gyerek apja, és elvágtam a köldökzsinórt.

Majd egy kis szárítkozás jött.

A pelenkázás fortélyait is ellestem.

Megmérték a súlyát, 3130g. Majd kipelenkázták, mert a magasságát elfelejtették megmérni, de a végén az is kiderült, hogy 55 cm.

Majd “becsomagolták”, és odaadták apunak (ez én lennék), és én meg nagy gombóccal a torkomban szorongattam a kislányomat, ezután nem sokkal elvitték az inkubátorba melegedni egy kicsit.

Fél egy után meghozták a feleségem, majd 2 körül a babát is. Miután szopott, egész idő alatt a feleségem mellén volt, és jókat horpasztott, közben jólesően nyöszörgött, mint akinek a hátát masszírozzák, és mókás hangokat adott ki magából.
Este 6 körül megnéztük, van-e kedve szopni. Hát ez a gyerek nem tesze-toszáskodott, és jó 40 percen át kajált a feleségem 2 melléből. A böfiztetés leckéjét még nem tanultuk, úgyhogy jó is volt, hogy a nővérekhez értem vele, mert éppen hányt egy adagot. Az egyik nővér villámgyorsan kikapta a tologató szekérből, függőleges helyzetbe helyezte, és letörölte a narancssárga anyatejet. Én meg majd be****rtam, hogy mi lett volna, ha fél perccel később érek oda…
Hazajöttem, kaja, közben blogírás, majd irány aludni, mert holnap ismét küzdelmes nap lesz a kórházban. A helyre nem panaszkodom, a feleségemnek külön szobát adtak 5k HUF/nap áron, ahova bármikor bemehetek. Bár egyébként ingyen lenne a kvártély, de munka után nem érnék oda időben, meg amúgy sem baj, hogy nem egy zsúfolt kórterembe került.



Ja, és hogy miért a hihhetetlen kategóriába tettem ezt a post-ot? Mert egy új élet világra jövetele egyáltalán nem természetes, magától értetődő dolog. Annyi minden elromolhat (ld. a böfi+hányás dolgot), annyira törékeny kis maszat egy újszülött, hogy kész csoda, hogy eddig minden rendben ment. És reménység szerint a hétvégén mind a hárman hazajövünk végre. Mert Aki eddig velünk volt, arra ezután is számítunk.



