2007.12.14.
juj.hu! spam
Ma reggel egy gyanús levelet találtam a postafiókomban, állÃtólag egy ismerÅ‘söm küldte nekem, és egy bulvár videot népszerűsÃt, amelyben hazai celebek verik magukat a földhöz*. Ha valaki valóban ismer, akkor tudja, hogy 2 dolgot nem szeretek: a kereskedelmi TV-k szülte celebeket**, és a spamet. Ezért bár nem tudom, ki volt az elkövetÅ‘, de egy biztos: nem a barátom.
Bár a levél úgy tűnik, mintha magánjellegű közlés lenne – hiszen egy ismerÅ‘s*** ajánlotta, de – az NHH szerint, ld. lentebb az idézetet – mégis spam. Ugyanis ebben az esetben egy elÅ‘re legyártott levélrÅ‘l van szó, amelyben nem szerepel semmilyen személyes közlés (pl. “hogy vagy?”), sem pedig az ajánló személyre utaló legcsekélyebb információ (pl. “béla vagyok”). Mivel a levél arra próbál rávenni, hogy iratkozzam fel a hÃrlevelére – ami naponta 2-3x(!) jön – finoman szólva reklámnak minÅ‘sül. Talán javÃtani kellene a juj.hu látogatottságán, mert nem mennek eléggé a reklámok? Nem tudom, mindenesetre kikérem az NHH véleményét, azaz feljelentem Å‘ket, az eredmény jó lesz a spamkönyv számára is, ill. a többi gagyi bulvár szájtnak elrettentésképpen.
Az NHH pedig (és én is) ezt gondolja a meghÃvókról és ajánlókról:
“Amennyiben az automatizált meghÃvót a felhasználó a meghÃvót felkÃnáló oldal népszerűsÃtése céljából, magán jellegű közlés nélkül, elÅ‘re „legyártott” szöveggel küldi el, úgy eljárásának célja nem esik kÃvül a kereskedelmi, ill. üzleti tevékenység (vagy közfeladat) körén, ezért közlése nem minÅ‘sülhet magánjellegűnek.”
A levél egyébként nagyon trükkös: azt kéri, hogy ha nem akarod, hogy több ilyen ajánlót kapj a juj.hu-ról, akkor kattints egyet, és felveszik az email cÃmedet az adatbázisukba, hogy senki ne küldhessen neked többet ilyet. Elnézést, de nem ettem meszet, tudok egy jobb megoldást a problémára: inkább tanÃtom a szűrÅ‘t a levéllel, és panaszt teszek ellenük a hatóságnál.
A tanÃtás után 131 spamre jellemzÅ‘ token került az adatbázisomba, ami (tekintve a levél elÅ‘re generált jellegét és a süket dumát a végén) megpecsételi az ezután következÅ‘ ajánló leveleket. juj!
Maga a levél Ãgy nézett ki:
Date: Fri, 14 Dec 2007 00:17:09 +0100 (CET)
From: info@juj.hu
To: xxxx@xxxx.hu
Subject: juj.hu: Szilikonos csajok, sztriptÃz, Leo, Sebeõk, jesszusmária
Egy barátja az Ön szÃves figyelmébe ajánlja a következo cikket a juj.hu-ról (a video megtekintéséhez kattintson a cÃmre)
Szilikonos csajok, sztriptÃz, Leo, Sebe?k, jesszusmária
Médiahullák bejövetele – ezt a cÃmet akartuk adni eredetileg az anyagnak, de aztán kedvesebbé váltunk. Egymást pénzért nyalogató álleszbikus modellek is megütköztek, amikor Sebe?k Furcsafej? János pogózásba fogott a szÃnpadon. A személyzetnek fogalma sem volt, mir?l szólt a buli, de mi tudtuk: Leo születésnapjára jöttünk. HOGYHOGY MILYEN LEO? Hát a Teleshopos gyerek.
Teljes cikk és video megtekintése a juj.hu-n…
Kérjük, kattintson ide, ha ezek után MINDEN juj.hu-cikkrol szeretne értesÃtést kapni! Ez napi két-három emailt jelenthet körülbelül, de ezek csak annyi
információt fognak tartalmazni, mint ez a levél, tehát nem terheljük szerverét képekkel, hosszú szövegekkel, kétséges muködésu programokkal.
Viszont ha úgy érzi, zavarjuk vagy zavarnánk további értesÃtéseinkkel, kérjük, ide kattintson s akkor bejegyezzük adatbázisunkba, hogy felhasználóink sem küldhetnek rajtunk keresztül Önnek levelet. Ebben az esetben szÃves elnézését kérjük jelen levelünkért is – a juj.hu rendszerben egy aktuális video mellett mód van arra, hogy arról egy barátot, ismerost értesÃtsenek a felhasználók. Most is ez történt. Üdvözlettel: a juj.hu stábja.
If You do not wish to receive any future messages from juj.hu, please, click here to unsubscribe. No Hungarian language skills needed. Sorry for the
inconvenience.
*: vagy valami ilyesmi
**: üres és tartalom nélküli, szánalmas média zombik, akik csak azért “sztárok”, mert egyszer valaki annak mondta Å‘ket (pl. leo, sebeÅ‘k jános, kelemenanna, idétlen műsorvezetÅ‘k, “villalakók”, ….)
***: hogy cserélődnének fel 2 hétre a billentyűzetén random módon a karakterek percenkét




