2008.04.29.
Egy tanulságos spammelés története
Egy korábbi post-ban írtam arról, hogy egy Gmail-es email címről magyar spamet kaptam, amely egy szállodát reklámozott.
Ma jött meg a határozat az NHH-tól, amely elmarasztalja a World Travel Holdingot, ugyanis ők álltak a spam mögött. Ez a határozat nem olyan, mint az eddigiek. Eddig ugyanis jellemzően az volt a verdikt, hogy a hirdető tartózkodjon a spammeléstől a jövőben, és megúszta egy figyelmeztetéssel. Ezúttal azonban az eltiltáson túl pénzbüntetés lett a vége, és a hivatal 6-jegyű bírság 15 napon belüli megfizetésére kötelezte a World Travel Holding nevű brigádot. (A határozat ellen fellebbezhetnek).
Az volt a probléma velük, hogy már február eleje és március vége között is küldtek spamet, amire a címzettek panaszt tettek az NHH-nál. A hivatal erre nyilatkozattételre szólította fel a WTH-t. Bár január végén már 50,000 Ft bírságot kiszabtak rá [bizonyára egy korábbi spam miatt], de ez sem szegte a kedvüket, és tovább spammeltek.
A vesztük az lett, hogy küldtek egy példányt nekem is, majd egy héttel később egy másik személynek, és mi is panaszt tettünk ellene az NHH-nál. Mivel a korábbi mérsékelt dorgálás nem használt, és tovább spammeltek,
továbbá nem voltak hajlandóak felvenni a kapcsolatot az NHH-val, így egy még nagyobb bírság lett az eredmény.
Ja igen, a tanulság. Több is van belőle:
- Ne spammelj
- Ha mégis spammeltél, és az NHH azt mondja, hogy többet ilyet ne tegyél, akkor érts a szóból, és legyen eszed, hogy megúszd egy figyelmeztetéssel
- Ha tovább spammelsz, és levelet kapsz az NHH-tól, akkor szíveskedj arra válaszolni. Ha ugyanis nem működsz együtt, azt a hatóság zokon veszi
Most már csak azt nem tudom, hogy írjak-e egy levelet a Sárvár Park Inn Hotelnek, hogy a World Travel Holding, akit ők azzal bíztak meg, hogy értékesítsék a szobáikat, törvénysértő módszerekkel él, és ezzel az ő hírnevüknek is árt?





April 29th, 2008 at 9:23:35
Írjál, nem árt ha tudnak róla, hogy honnan jönnek az egyenruhások….
April 29th, 2008 at 10:13:53
Helyes, csak így tovább, hulljon a férgese!
April 29th, 2008 at 10:57:05
Most látom csak, hogy lejárt a két hét ingyen reklám
Szerintem érdemes értesíteni őket. Ha tudtak a marketing módszerről, akkor azért, ha nem, akkor meg azért.
April 29th, 2008 at 12:38:49
Ok, meggyőztetek, írok a Park Inn Hotelnek egy levelet. A fejleményről tájékoztatlak titeket.
Btw. igen, lejárt a 2 hét
, szerintem elég korrekt jóvátétel volt.
April 29th, 2008 at 14:44:38
Meg is van a válasz. A hotel képviselője megköszönte az észrevételt, látta ezt a blogot, és azt mondta, hogy “Ezentúl kiemelten figyelünk partnereink marketintevékenységére.“
May 5th, 2008 at 8:54:12
A hétvégén volt 30 éves a SPAM. Nem tudom ünnepeltél-e?
http://osnews.com/story/19713/Spam-Turns-30
May 5th, 2008 at 13:59:51
Nem, nem ünnepeltem, de köszönöm az infot…..
June 5th, 2008 at 11:43:45
Tobvábbra is folytatódik:
“Tisztelt Érdeklődő!
A Wellness Thermal Hotels megbízásából írok Önnek. Cégünket érte a megtiszteltetés, hogy a gyönyörű, négycsillagos sárvári Park Inn Hotel****-t népszerűsítheti. Ezen szállodanépszerűsítési programunk keretében kínálunk egy kellemes pihenési lehetőséget – rendkívül kedvezményes, akár 14.900Ft/2fő/3nap áron!!!
Hihetetlen, de igaz: most akár 14.900Ft-ért
próbálhatja ki párjával a világhírű sárvári gyógy- és wellnessfürdővel összeköttetésben lévő Park Inn Hotelt!!!
Áraink 2(!) fő részére
Ha esetleg szeptembertől érdekelné Önöket ez a lehetőség, kérem jelezzék, mert valószínűleg folytatódni fog az akciónk!!!
A kedvezményes ár magában foglalja:
– szállás 2 fő részére 3 napra
– korlátlan belépő a sárvári gyógy- és wellnessfürdőbe 2 fő részére 3 napra
– ingyenes fitneszterem használat
– fürdőköpeny az egész tartózkodás alatt
– saját szabadtéri parkoló
– ÁFA
Félpanzió: 7600Ft/fő/3nap (2 svédasztalos reggeli + 2 svédasztalos vacsora)
Még egy meglepetés!!! Az akcióban 35 és 60 év közötti (házas)párok vehetnek részt, de ha úgy döntenek, hogy gyermeküket is elhozzák, akár családi programmá is válhat a pihenés: korlátozott számban 4 ágyas szobák is vendégeink rendelkezésére állnak.
Ha felkeltettem az érdeklődését, kérem adja meg (lehetőleg vezetékes) telefonszámát, felhívom és tájékoztatom a továbbiakról, ill. felveszem adataikat, és személyre szóló meghívót küldök Önöknek, amellyel e kedvezményes áron el tudnak hozzánk jönni.
Figyelem! E különleges, ideiglenes ár kizárólag a Wellness & Thermal Hotels meghívójával érvényes! Ha közvetlenül cégünket keresik, garantáltan a fenti, hihetetlen árlista alapján foglalhatnak! Hívjon vagy írjon! Le ne maradjon!
Üdvözlettel:
Paroda Istvánné
70/5459766
Mellékelve találja fényképes tájékoztatónkat!”
June 5th, 2008 at 19:13:56
Küldd tovább a NHH-nak, és a Park Inn vezetésének.