2008.05.22.
Házon kívül üzenettel csapnák be a spamszűrő rendszereket
A HWSW-n most találtam rá egy februári írásra, amely szerint a spammerek a népszerű freemail rendszereket (pl. Gmail, Yahoo, Hotmail, …) abajgatják.
A módszer a következő: “a kéretlen leveleket küldő elsőként egy teljesen legális e-mailcímet generál valamely ingyenes webes levelezőszolgáltatásnál, például a GMailnél. Ezt követően “házon kívül” üzenetet állít be megfelelő szövegezéssel, melyben elhelyezi azt a linket is, melyet közvetíteni szeretne. Innentől kezdve nincs más dolga, mint hamisított levekkel bombázni ezt az e-mailcímet.
A levelek küldőjeként azokat az e-mailcímeket hamisítja, melyekre el szeretné küldeni az üzenetét, ezért a visszapattanó, házon kívüli szöveget tartalmazó levelek a spam tartalmával ezekre a címekre indulnak majd útnak. Ezek a levelek szinte mindenben megfelelnek majd a spamszűrők feltételeinek, hiszen legális címről, igazi levelezőszerverekről érkeznek majd a postafiókokba.”
A cikk azt is megjegyzi, hogy a trükk ellen hatástalanok azok a módszerek, amelyek az SMTP információk alapján működnek, pl. feketelisták, szürkelisták, SPF, DomainKeys, stb.
Én ugyan még nem kaptam (legalábbis az idén) olyan spamet, amely valóban a Gmail hálózatából jött volna, de ha valaki annyira megbízik a Gmail-ben, hogy azt fehérlistára tette, az kaphat “out of office” spamet.
Megoldás azonban van: tartalomelemzés + SURBL/URIBL. Ezzel egyrész oda lehet küldeni az irritáló “Bocs, de most nem dolgozom 2 hétig” üzeneteket, ahova valók, ill. ha a levélben ismert spam website szerepel, akkor a levelet spamként lehet megjelölni.





May 27th, 2008 at 10:05:23
Én már kaptam. Nem is egyet. A helyzet nem egyszerű. Tele van töltelék szavakkal. A probléma az, hogy a spamassassin pl adja a negatív pontokat, mivel mind az SPF rekordok, mind a DKIM rekordok rendben vannak. Van olyan amelyik negatív pontozással jön át
Azért el kell ismerni, hogy ez nagyon ötletes megoldás.
May 27th, 2008 at 14:49:19
Igen az. Azonban egy többszintű szűrőn garantáltan fennakadna. Arra gondolok, hogy a levélnek sorban át kell jutnia pl. az alábbi elemeken:
- rbl
- uri rbl
- statisztikai elemzés
Ha egyik is megfogja ezek közül, akkor a levél spam. Persze, ez egy kissé komplexebb, mint egy standard SA, de pl. egy pop3 gateway esetén ez simán járható, főleg ha a felhasználó definiálhatja, hogy ő ilyen, meg ilyen elemeken akarja átvezetni a spamet.
A clapf library-val ez szinte gyerekjáték….