2008.09.13.
Ubuntu konferencia 2008
Megtörtént. Megvolt. Megcsináltuk. Én is. Ma volt a 2008. évi Ubuntu konferencia, ahol rengeteg érdekes előadás hangzott el.
Az én előadásom a végére maradt, remélem, nem beszéltem túl hangosan, és a hátsó sorokban szunyókálhatott, aki akart. 16:30-kor kezdődött valami spamszűrős előadás.
Gondoltam, majd jól bemutat valaki, de már 16:33 volt, amikor elhatároztam, kezembe veszem az irányÃtást. Felballagtam az emelvényre, majd vettem a mikrofont, amit – gondoltam – kipróbálok. A szokásos “1-2-3-1-2-3″ vagy “mikrofonpróba!” ósdi szövege helyett egy halkat fújtam bele, ok, működik.
Belekezdtem a mondókába, és remélem, ti is élveztétek, mint én. Igyekeztem mulatságos képekkel illusztrálni a mondanivalómat, de mégis professzionális tartalmat átadni. Most már mindenki tudja a statisztikai spamszűrők legyőzésének egyetlen lehetséges módját, bár nem biztos, hogy erre gondoltatok, de tényleg csak ez az egy van.
Ja, ha hadartam, akkor elnézést utólag is. A helyszÃn – CEU konferenciaközpont – korrekt volt, köszönet a szervezÅ‘knek,
hogy szerepelhettem, csakúgy, mint az ebédért, amit elÅ‘adóként kaptam. Az értékelÅ‘lapot nem tudtam kitölteni, mert elÅ‘adás után félrevontak, és jó másfél órán keresztül szóval tartott egy lelkes érdeklÅ‘dÅ‘, de egy jó 4/5-öt adok a rendezvényre, és ha jövÅ‘re is lesz, akkor valószÃnűleg hallgatóként is elmegyek.
Az eseményrÅ‘l egyébként videofelvételek is készültek, Ãgy jó alkalom lesz önmagam kÃvülrÅ‘l is látni elÅ‘adóként. Külön köszönet azoknak, akik engem választottak az OpenOffice 3 újdonságok és a linuxos CAD szoftverek helyett. Remélem, nem bántátok meg.





September 15th, 2008 at 10:29:23
nincs trackbacked?
September 15th, 2008 at 10:52:59
Van ilyen lehetÅ‘ség, beállÃtottam a http://blogocska.org/
url-t ehhez a post-hoz.
September 15th, 2008 at 14:16:21
hmmm? egyre gondolunk?
September 15th, 2008 at 14:36:46
Nem tudom….
September 15th, 2008 at 14:49:55
http://webmania.cc/trackback-pingback-megatobbi/
September 15th, 2008 at 15:39:54
Szia!
Egyik voltam aki élvezte az Ubuntu konferencián az elÅ‘adásodat. Szerintem összeségében jó volt. Egyetlen negatÃvumot tudnék csak mondani, remélem nem veszed sértésnek, kicsit hiányoltam a végén a gyakorlatot. Sajnos nekem konkrétan 0% tapasztalatom van ezen a téren. Az elÅ‘adásod pedig felcsigázott és vártam egy példa programot, valamint egy két tippet hogyan kell tanÃtani egy ilyen rendszert.
Ha lesz legközelebb biztos megnézem az újabb előadásod.
September 15th, 2008 at 18:42:45
Helló Pedro!
Örülök, hogy élvezted
Konkrét konfigokról, parancssori paraméterekről azért nem esett szó, mert nem akartam egy
termékhez kötni az előadást. A példák pedig már a közepétől voltak, úgy értve, hogy konkrét spam leveleken bemutatva, hogy mi történik a program mélyén.
A programot egyébként Ãgy futtattam:
~$spamtest /usr/local/etc/clapf.conf levelxx
A tanÃtás pl. Ãgy történhet:
~$cat levelxx | spamdrop -S
A végfelhasználó számára azonban a tanÃtás a legtöbb esetben annyit jelent, hogy mellékletként továbbÃtani kell a levelet egy megadott email cÃmre.
De ha már többen is kértetek technikaibb részleteket, ki tudja? Lehet, hogy valamikor lesz egy clapf specifikus előadás, ahol konfigok, használat, stb. lesz a téma.
Bár, azt azért megjegyezném, hogy nehéz mindenki kedvére tenni, mert volt, aki show-szerűbbet várt, és neki túl száraz, műszaki volt, ill. olyanok is voltak, akik több technikai infot vártak… :-O
September 15th, 2008 at 18:47:58
Charlie, megnéztem az oldalt, de nem értem, hogy mit kellene nekem tennem, ill. mi nem jó most?
September 15th, 2008 at 19:14:24
Na, most nézd meg, hogy rendben megy-e a trackback?
September 15th, 2008 at 19:58:44
Most jo, megjelent a forrásba