2008.09.20.
Megvolt: Hacktivity 2008
Ma és holnap van a 2008. évi Hacktivity, ahol a hazai underground, ill. nem annyira underground összegyűlt. A rendezvény egyébként a kelenföldi Fonó Zeneházban volt.
Nem mentem oda a 9:15-ös megnyitóra, hanem addig is inkább kúráltam magam az alábbi kombóval: Coldrex tabletta, C-vitamin, Béres multivitamin, ill. – Mg+B6 tabletták. Az odajutás problémamentes, a bejutás kissé idÅ‘igényes volt (> 30 perc), dacára annak, hogy már folytak az elÅ‘adások. Az egyik látogató meg is jegyezte, hogy miért nem két sorban engedték a népet, ill. miért nem külön helyen Ãrták meg benn a számlát, hogy Ãgy is gyorsabb legyen a bejutás?
Mindegy (utólag már), végül abszolváltam a bejutást, megkaptam az “ELÅ‘ADÓ” feliratú belépÅ‘met, és egy fotós hölgy útbaigazÃtott a nagyterem felé. Innen már csak a büféig mozdultam el, ahol kedvenc fogásom a tea volt (amibÅ‘l 3 rundot is engedélyeztem magamnak), mert éreztem, hogy valami forróra is szükségem lesz, ha beszélni akarok.
Éppen egy információs hadviseléssel kapcsolatos elÅ‘adás ment, amit kár, hogy nem az elejétÅ‘l hallottam, mert érdekes téma. Aztán jött Buherátor, aki az SQL injection-rÅ‘l tartott demoval is tarkÃtott elÅ‘adást. Apró legény létére azért is nagy volt a szememben, mert a vindózén valahogyan nagyÃtást csalt elÅ‘, hogy jobban látszódjon a böngészÅ‘ cÃmsora. Amúgy a téma és az elÅ‘adás is jó volt, és olyan SQL script volt a végén, ami egy közelebbrÅ‘l meg nem nevezett amerikai fegyintézet “lakóinak” összes adatát megmutatta. Szerencsére védekezni is lehet a támadás ellen, de észnél kell lenni.
Szó volt aztán a hackelés jogi oldaláról. Az elÅ‘adó elmondta, hogy az USA-ban nem büntetnek meg, ha nem tudják kétség nélkül rád verni a “balhét”, addig Magyarországon nem kell megdönthetetlen bizonyÃték, hogy lesitteljenek, ugyanis nálunk a bÃrói meggyÅ‘zÅ‘dés az Ãtélkezés alapja. Olyan fogalmak is elhangzottak, mint pl. az internetes köz- ill. magánszféra. Megtudtuk azt is, hogy a jogalkotás kullog a technika mögött, de jó lesz a BTK-t is fellapozni, hogy mit tilt. Amit ugyanis nem, azt szabad. Az is érdekes volt, hogy mit használnak pl. az osztrákok, ha egy hackert le akarnak kapcsolni. Egy biztos: szabad hackelni, de jobb neked, ha nem léped át a törvényesség határát.
A következÅ‘ elÅ‘adás a PKI adathalászat elleni lehetÅ‘ségeirÅ‘l szólt. Érdekes volt hallani, hogy attól, hogy egy weboldalnak nincs tanúsÃtványa, az attól még lehet biztonságos, ill. attól még nem biztonságos egy web oldal, mert van certificate-je.
Azután valami spamszűrős fazon jött a statisztikai spamszűrőivel. A végén kaptam egy hacker/hacktivity 2008-as bort, amit elteszek emlékbe. A legendás borfogyasztásomat ismerve, kitart szerintem vagy 2050-ig is.
Aztán a szombat zárásaként egy kerekasztal beszélgetés volt a közönség bevonásával, amelyben a hazai hackerek, hackerség helyzetét boncolgatták a felszólalók. Elhangzott sok hacker-definÃció, hogy van-e kicsi hazánkban hackertársadalom, ill. hogy egyáltalán hány hacker van. A hallgatóságból néhányan visszautasÃtották a “biztonsági szakember” sértést. A zárszó pedig az volt, hogy a hazai hackerek jószándékú, segÃtÅ‘kész személyek, akik nem örülnek annak, hogy a média negatÃv stigmát társÃt hozzájuk.
Érdekes elÅ‘adások voltak, megérte elmenni, és alig várom, hogy kÃvülrÅ‘l láthassam magam. Kiváncsi vagyok, milyen élményben volt része a közönségnek. Ha ott voltál, és meghallgattál, Ãrd meg a véleményed. Az pedig külön megtiszteltetés volt számomra, hogy az itcafé-val rendezett játék egyik nyertese a könyvemet választotta ajándékként. Köszönöm neki, remélem, jól fog szórakozni a könyv olvasása során, legalább annyira, mint én a történetek összegyűjtésekor.





