2009.07.17.
Etikus hacker nyílt nap a Kürt Akadémián
Ma 15:00-tól részt vettem a Kürt fentebb jelzett című nyílt napján. Kicsit későn indultam el, és mivel nem szeretek késni, és különben is udvariatlanság, így kocogtam pár száz métert, ami jól leizzasztott a dögmelegben, de legalább pont időre odaértem.
Szóval milyen az etikus hacker? Olyan, mint egy hacker, csak ő etikus. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a célpont kifejezett kérésére és megbízásából végzi el a sérülékenység tesztet. Minden más “audit” a BTK hatáskörébe tartozik. Állítólag ez utóbbinál a szándékot mérlegeli a bíróság. Ha csak bementél, de nem okoztál kárt, nem adtad el az ellopott infot, akkor megúszod egy ejnyebejnyével, ellenkező esetben lesújt rád a törvény haragja. Az etikus hackerre az is jellemző, hogy nem használ egy sor olyan eszközt, ami pl. kárt tesz a célpontban.
A voltaképpeni előadás 4-5 slide volt arról, hogy miről is van szó egy 2 féléves, 2x750k HUF pénzbe kerülő tanfolyamon, ahol etikus hackereket képeznek, meg hogy egyáltalán mi ez a hacker, ill. etikus hacker dolog,
Elhangzott jó pár sztori és érdekes adat. Tudtad-e, hogy a menedzserek fele elvált? Mikor látják az elvált apák a gyereket? Hétvégén. Mit csinál a gyerekkel hétvégén a fater, hogy nyugta legyen? Odaadja neki a laptopot, hogy befogja a száját. Amin a 7-pecsétes céges titkok vannak. Így amikor a gyerek felmegy egy megpatkolt facebook oldalra, akkor a gépe 0wned lesz, a titok pedig nem lesz többé titok.
Egy másik érdekes adat, hogy minden 14. laptop lopott. Frész Ferenc (ő volt az előadó, aki egyúttal a Kürt etikus hacker csapatának főnöke is) arra biztatott minket, vegyük meg az összes HDD-t a használt notebook-okból, engedjünk rá valami undeleter programot, és voila! egy halom kincsre fogunk lelni.
Az ember azt hinné, legalább a nagy kutyáknál (értsd pénzintézetek és más nagy múltú branddel rendelkező cégek) minden rendben van az IT-biztonság terén. Az előadó szerint azonban a bankok sem makulátlanok ezen a téren, legfeljebb titokban tartják, ha incidens történik náluk.
Frész kb. 500 projektben vett részt, és mindössze kettőt nem tudtak kompromittálni. A többinél különféle mértékben, de érzékeny adatokhoz fértek hozzá.
1,5 millió forint nem kevés pénz, de a legjobbaknak, akik elvégzik, a Kürt állást is ajánl, ha olyan az illető. Fontos, hogy a 2 féléves tanfolyam nem mindenkinek való. Az árán felül erkölcsi bizonyítványra is szükség lesz a jelentkezőknek, ill. még a fél órás elbeszélgetést is sikerrel kell venniük az előadóval.
Nem tudom, pályázol-e állásra a Grafton állásközvetítőnél, de mindenesetre jó hír, hogy az ő IT-sük tudatában van annak, hogy érzékeny személyes adatokat tárolnak, és remélhetőleg ennek megfelelően van kialakítva a rendszerük.
Valaki azt írta a HUP fórumán, hogy ezért ő nem akar 200km-t utazni. Egyetértek vele, ezért én sem utaztam volna ennyit. Én azonban ennél kevesebből megúsztam, és ennyit már érdemes volt rászánni.
Ha kedvet kaptál, és jelentkezni akarsz, akkor augusztus 7-én lesz még egy nyílt nap.





July 19th, 2009 at 13:21:41
és miről volt szó? mit tudtál meg?
July 19th, 2009 at 21:37:26
Ha az érdekel, hogy milyen feltörést mutattak meg, akkor a válasz: egyet sem. Technikai info nem volt, hanem azt tudhattuk meg, hogy milyen az etikus hacker, milyen modulok vannak a 2 féléves tanfolyamon + egy halom érdekes sztori.
July 21st, 2009 at 3:24:44
Megismerkedhettek a Kürtöcske új jövedelmező üzletágával.
)) Fizessetek és tanuljatok a mesterektől.. poszméhtől és logelemző farkasától.
July 21st, 2009 at 8:07:01
Teret adok a kritikának is, ha képes vagy rá. De ez a kommented csak semmitmondó gúnyolódás…
August 23rd, 2009 at 10:44:03
[...] hogy ezen részt szeretnék venni mert boztosan éredkes dolgokat mutatnak… SJ blog bejegyzése viszont elkeserített. Az én kérdésem, hogy tényleg megéri e nekem ezért átmászni [...]
July 26th, 2011 at 16:33:42
Mostmár 2x950e. Kiváncsi lennék ki az a sült barom aki kifizet ennyit,
July 26th, 2011 at 19:27:18
Nem valószínű, hogy egy magánszemély zsebből kipenget 2 misit, de adott esetben a munkáltatója talán. Bár azoknál sanszosabb, hogy nem egy saját ember képeznek ki, hanem megbíznak egy céget, pl. a Kürtöt, Kancellárt, stb.