2009.07.21.
Kovács Endre, a civilmozgalom spammer
Itt az ideje megbarátkozni egy új névvel a hazai megvetett spammerek köréből: Kovács Endre. Legalábbis így mutatkozott be a civilmozgalom legújabb húzóneve a kéretlen levele végén.
Seres Máriából minden jóérzésű internetezőnek elege lett már. Aligha van olyan ember az 1-2 elvtelenen kívül, aki örül az akármilyen reklámvackoknak, mégha politikai jellegű is. Így a civilmozgalom nevű Törvénytelenség Pártja elővett a kalapból egy másik, egyelőre kevésbé ismert nevet, hadd szerepeljen a leveleik végén.
A levél üzenete olcsó és hatásvadász: az egyszeri és manipulálható embereket keresik, akiknek persze elegük van a korrupt és kiváltságos politikusokból. Tegye fel a kezét, akinek nincs még elege belőlük. Csak az itt a bökkenő, hogy – legalábbis magyarhonban – az előző két jelző a politikusok elválaszthatatlan attribútuma. Jópofa ez az Endre gyerek, mintha a medencéből szeretné kiszűretni a pisit, pedig mindenki tudja, hogy nincs medence nélküle.
A spam azért nem ér véget ezzel, mert azt is megtudhatjuk, hogy ez a megátalkodott formáció újabb “meglepetésre” (sic!) készül. Nem kattintottam a linkre, de aligha kell nagyobb jóstehetség kitalálni, hogy egy újabb spamkampányról van szó. Ahogy a viccben felkiált a csak feje van kisfiú: “Már megint sapka?!”
Ha pedig azon gondolkodnál, hogyan szerezz ismertséget: szervezz országos véradást. Legalábbis a civil mozgalom erre buzdít: “Adni jó – ezt mindenki tudja“. Úgy tűnik, azt már nem tudja mindenki, hogy ha valakinek nem hogy nincs rá szüksége, de kifejezetten rühelli a civilek kéretlen spamjeit, akkor annak nem jó adni.





January 10th, 2010 at 13:46:18
Nos, elolvasva cikkét két dologra lettem figyelmes. Spam-okbol van mindenkinek elege nem Seres Máriából, és perpillanat én többet kapok lehúzós szerencsejátékokbol spamokat mint SM-tól, de ez csak egy ember. Noa a másik, lehet, hogy a CM egy érdekes kezdeményezésü párt, de attól meg miért törvénytelen, megmagyarázná, ugyanis bejegyzett párt, ha jól tudom. Persze Magyarországon a lehúzás az megy mindenkinek, de megkérdezném öntöl, önnek mennyiben fájdalmas ez a nemzetközi kormányok által összehozott válság?
Üdvözlettel, Varga Sándor
January 10th, 2010 at 14:38:44
Engem nem érdekel Seres Mária, sem a kétes politikai formációja, a civil mozgalom. Ugyan jó dolgokat vetnek fel, (ha ugyan annak lehet tekinteni a nyilvánaló kimondását, amit mindenki tud), de nem hiszem el nekik, hogy majd pont ők fogják megváltani a világot.
Annál is inkább nem hiszem el, hogy ezek jóra való, tisztességes emberek, élükön Seres Máriával, mert nem hogy a magyar törvényeket (=ne spammelj) nem tartják be, hanem a jóízlés iratlan szabályait sem (=ne fáraszd a másikat, főleg ha nem kér belőled).
Ezért teljesen mindegy, hogy ki hány darab spamet küld, ugyanúgy tesznek az emberek fejére, és ugyanúgy nem érdeklik őket az emberek. Mert ha érdekelné őket az emberek véleménye, és ha tisztességesek lennének, akkor nem gátlástalanul kampányolnának.
Mert remélem, nem kell külön bizonygatni, hogy ennek az országnak nem csak a már jól ismert nagy hazugokból, de a(z egyelőre még) kisebb Seres félékből is elege van.
Mondom, semmit sem számít az, hogy bejegyzett párt a civil mozgalom, ha egyszer törvénytelenségeket tesz (spamet küld). És még ilyen kezdet után támogassam őket? Na ne viccelődjünk…
January 13th, 2010 at 17:39:39
Mindamellett, hogy ócsárol egy Ön által ezek szerint nem sokra tartott civil szerveződést (és ennek a spam-hez nem sok köze van) felhívnám egy egyszerű dologra a figyelmét: miután én is kaptam tőlük emailt, egyszerűen válaszoltam rá, hogy ne küldjenek többé és töröljék emailcímem az adatbázisukból. Bármilyen meglepő ők elnézést kértek, bár megjegyezték, hogy azt én adtam meg az aláírásgyűjtés során(ez igaz), de törölték és azóta nem jön ilyen üzenet. Ajánlom mindenkinek, bár akkor nem lehet leidiótázni őket és fröcsögni róluk…
Egy civil
January 13th, 2010 at 23:38:44
Azért a kettőnk esete között van különbség. Először is én nem adtam meg a címemet nekik, tehát nem küldhet(né)nek rá kéretlen leveleket. Akkor hogyan került hozzájuk mégis az email címem? Úgy, hogy ugyanazt az eljárást használják, mint a spammerek: az Internetről vadásznak össze email címeket a weboldalakról, ami finoman szólva megkérdőjelezhető és nem tisztességes gyakorlat.
Meg aztán annyi spamet kapok, hogy lehetetlenség minden spammernek írni, hogy légyszi-légyszi törölj már le a listádról. Nem szoktak ilyet tenni…
Ezért a megoldás az, hogy a Seres brigád töröljön _minden_ olyan email címet az adatbázisából, amelyhez nem a címzettek hozzájárulásával jutottak hozzá. (Nem, az nem hozzájárulás, ha egy email cím szerepel egy weboldalon).
Szóval, ha már most nem becsületes módon viselkedik a civil mozgalom, mi lesz később?
January 27th, 2010 at 14:08:50
Nyilvánvaló, hogy a CM az e-mail küldésével hibát követett el. De mit teszel az ellen, hogy nap mint nap ott van a postaládámban egy nem kért levél az MSZP-től vagy a FIDESZ-től? Szeretném tudni, hogy Te személyesen mit teszel azért, hogy ezt a borzalmas állapotot meg lehessen szüntetni Magyarországon. Seres Mária legalább próbálkozik valamivel. Már összegyűjtött 600000 aláírást egy korrupt parlament ellen. A Te generációd tele van tetoválással és piercinggel, és máson se jár az esze, mint a bulizáson és a piáláson. Halvány gőzötök sincs semmiről, nem tanultatok semmit és nem érdekel Benneteket semmi. Ti fogjátok kihúzni Magyarországot történelmének egyik legreménytelenebb helyzetéből? Mivel? Azzal, hogy hőbörögtök a spammerek ellen egy velejéig romlott internetes világban? Várom ötleteidet!
January 27th, 2010 at 14:36:57
Először is nem arról van szó, hogy a CM hibát követett volna el, hanem arról, hogy rendszeresen az arcomba tolja a kéretlen leveleit. Ez a probléma.
Hogy a _te_ postaládádba ki mit dobál, az engem nem érdekel. Az a te harcod, és a Seres Mária spam kapcsán ennek amúgy sincs jelentősége.
Hogy az én generációm milyen (egyáltalán miért determinálna engem bármire is bármelyik generáció?), hogy mit tudok, mit tanultam, mi érdekel, stb. ez mind csak terelés és ködösítés, szintén semmi köze nincs ahhoz, hogy a Seres/Civil bagázs pofátlanul nyomja a közhelyekkel teli spamjeit boldog-boldogtalannak.
Ha az “Internetes világ” velejéig is romlott (ami egyébként szintén egy csúsztatás és a téma kontextusában értékelhetetlen), ez nem mentség, sem pedig engedély arra, ha egy új politikai formáció törvénytelen módon reklámozza magát.
Ha pedig konkrétan érdekel, akkor elmondom, hogy én itt és most azzal húzom ki “Magyarországot történelmének egyik legreménytelenebb helyzetéből“, hogy fellépek a törvénytelenül működő politikai erők ellen. Mert ilyenekből már van elég, nem kell újabb, még akkor sem, ha Seres Máriáról vagy a Civil Mozgalomról van szó.
Egyet kellene megérteni és alkalmazni a gyakorlatban: ne küldjetek spamet. Egyszerű, nem? Annak küldjétek a gagyi propagandátokat, aki feliratkozik rá. Mert lehetne ezt törvényesen és becsületesen is csinálni. De nyilván nem fogtok így tenni, mert nem érdekel titeket az, hogy a netezőknek ki van a hócipőjük a politikai spammerekkel (is), ill. mert nem vagytok se törvényesek, se becsületesek. Ennyi.
Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy te vagy a Seres kompánia kampányfőnöke vagy szóvivője (de ha mégsem, akkor akár te is lehetnél), mert ugyanúgy hangzatos, de értékelhetetlen és demagóg szólamokkal dobálózol.
January 27th, 2010 at 18:23:06
Törvény és becsület! Ti véditek meg ezeket a magasztos eszméket! Csak beigazoltad, amit írtam: semmit sem tesztek azért, hogy igazi változás legyen Magyarországon. Benneteket mindig csak csak valami szarság érdekel a periférián. A lényegről halvány sejtésetek sincs. Ti felléptek minden ellen! Hát persze! De kiknek az az érdekében léptek fel? Az internetes társadalom érdekében! És mi van azokkal, akik régóta éheznek, semmijük sincs, mindentől el vannak zárva, és a helyzetük napról-napra romlik. És ők sokan vannak, félelmetesen sokan! Nekik más problémáik vannak, mint a spamküldés. Mert még sohasem láttak computert. És ha olyanok döntenek a sorsukról, mint a magadfélék, akkor még a gyerekeik se fognak látni.
Szegény Magyarország!
January 27th, 2010 at 22:23:11
Bla-bla-bla…. Próbálj megérteni egy apró igazságot: ha már a kevesen is hűtlenek vagytok, ki bízna rátok többet?
Ha már most tisztességtelenül játszotok, ki szavazna nektek több hatalmat? Csak még jobban megrontana titeket a politikai hatalom, úgyhogy dehogy nem teszek én semmit: ezután is elmondom mindenkinek, hogy a Seres kompánia törvényszegő és becstelen népség. Így remélhetőleg ahogy jöttek, úgy el is tűnnek a közéletből. És ha így lesz, akkor te is látni fogod, hogy ez azért nem semmi volt.
Azért remélem nem fáj nagyon, hogy a google olyan oldalakat is listáz, amelyek kritizálják a seres/civil formációt…
January 30th, 2010 at 22:54:34
http://www.magyarorszag.hu/kapcsolat/forum/kozelet/politika/szavaz/tema.html?messageid=118710#118710
( Téma: “Seresmari-féle trutyikavarás!” )
February 19th, 2010 at 14:30:03
Ma jött egy ‘Avon’ nevű felhasználó, aki szerint “az sajnálatos tény, hogy nem ismered a SPAM gombot. Ha nem akarsz tõlük levelet kapni miért nem rakod õket SPAM -re és minek fröcsögsz itt?”
Először is, én nem kértem, hogy írjanak fel a listájukra, ezért hadd ne kelljen mindig a spam gombot nyomkodnom, ha megint rámzúdítanak egyet a demagóg és populista spamjeikből.
Egyszerűbb, elegánsabb és _becsületesebb_ lenne, ha simán törölnék azokat a listáról, akiknek a címeit csak lelopták az Internetről, pont úgy, ahogyan a megvetett spammerek is teszik.
March 28th, 2010 at 9:57:59
Minden levél alján ott van, hogy leíratkozás a hírlevélről, arra kell kattintani és megoldodott a “probléma”. A többi párthoz hasonlóan nagyon kevés lehetőségük van a megszólalásra….így marad az Internet. Valamint nem költenek több 100 millió forintot arra (a mi pénzünkből), hogy reklámozzák önmagukat. Összegyüjtöttek már több mint 600000 aláírást egy olyan ügyben ami minket is érint…a politikusok ezt persze kijátszották!!! Országos listát állítottak ami nagy szó, jussanak be az országházba!! Hajrá CIVIL MOZGALOM!!!!!
March 28th, 2010 at 11:13:16
Az egyéni szoc. probléma, hogy melyik politikai formációnak mennyi pénze van, ill. hogy hol hirdet.
Az a kijelentés, hogy a Seres brigádnak marad az Internet [ahol tisztességtelenül spammelhetnek] kb. olyan, mint ha más meg azt mondaná, hogy én meg azért lopok, mert kisvállalkozó vagyok.
Ha pedig valóban 600k aláírása van a civil mozgalom spammer csapatnak, akkor aligha kell spammel megszórni a fél netet.
Nem is értem, hogy miért az én nyakamba varrod a spam miatti morcosságomat? Nem sokkal egyszerűbb es gerincesebb lett volna azoknak nyomni ezt a demagóg civil mozgalom propagandát, akik vevők rá? De ha már spammel szórjátók meg a fél netet, akkor nem úgy illene, hogy a rengeted panasz miatt törlitek azok címét akik nem önszántukból kerültek a listátokra? Nyilván ez lenne az elfogadható és az egyetlen tisztességes megoldás. De legalább kiderült, hogy sem a civil mozgalom, sem pedig seres mária nem tisztességesek.
Arról nem is beszélve, hogy tegyük fel, hogy leiratkozom. Mi a garancia arra, hogy nem kapok több spamet tőlük a demagóg propagandátokból? Hát semmi, igaz? Ha egyszer felvettetek a spam listátokra, pedig ma mindenki tudja, hogy ez szemét és tisztességtelen dolog, akkor – bocs haver – de én egyszerűen nem hiszek nektek. Mert akik (seres mária + civil mozgalom) már az elején tisztességtelenül kampányolnak, azok később sem lesznek becsületesek.
Civileket az országházba? Na ne nevettess! Inkább a süllyesztőbe. Mert hitványakból már pont elég van, az én adómból ne elősködjön egy újabb. Hadd menjen vissza Seres Marika házakat tervezni Nyíregyházára…
Ti, civil mozgalom agitprop legények, meg legyetek szívesek a bal fenéken távozni, és legalább az én blogomban ne agitáljatok a béna mozgalmatokért…