2010.08.09.
Az adatbázisok nyara, avagy a Magyar Ép-Kontroll Kft is spammel
Amíg pár éve a különféle képes spamek hódítottak, addig mára feljött a magyar nyelvű spam (köszönjük, Mr. Patrick Chan), és az idei nyár hazai slágere vitathatatlanul a céges adatbázisok reklámozása.
Most éppen a Magyar Ép-Kontroll Kft. az elkövető, akik építőipari beruházásokat szerveznek. Köztudott, hogy az építőiparra nehéz idők járnak, és ők most úgy próbálnak egy kis mellékeshez jutni, hogy az ő partnereiket dobják a spammerek elé.
Az is kiderült, hogy a Zarka Zoltán, meg a CID Céginfo esetleg Pongrácz András gagyi listájával szemben ez ellenörzött lista, amin jellemzően _nem_ info@ címek vannak, hanem pl. az ügyvezetőneve@cégnév.hu alakú címek. A szerencsétlenek ugyanis amikor az Ép-Kontrollhoz regisztráltak, akkor hozzájárultak (nem tudták, mit cselekszenek), hogy reklám anyagokat kapjanak. Akár harmadik féltől, azaz tőled is.
Az áldozat szerepét eljátszó vállalkozások jellemzően kicsik, akár egészen az egyéni vállalkozói szintig. Az is érdekes, hogy a dolgozóneve@cégnév formátumú címeket az Ép-Kontroll cégesnek, azaz nem személyhez köthetőnek értékeli. Nem biztos, hogy ez azért összhangban van a magyar törvényekkel.

Közöttük van a bűnös?
A spam pedig így nézett ki, és a kis drágák még szoftvert is adnak hozzá.
Cégünk a Magyar Ép-Kontroll Kft. és előcége 2004 óta foglalkozik építőipari beruházások szervezésével. Ez valószínűleg nem túl érdekes az Ön számára. Viszont ez alatt a 6 év alatt sikerült egy közel 39.000 céget tartalmazó adatbázist létrehoznunk, mely folyamatos karbantartásban részesül. Az adatbázisban cégnévvel, cégvezető nevével, és mobil telefonszámával, e-mail címével ellátott adatok vannak. Ilyen specializált adatbázist, mely ennyi személyes adatot tartalmaz, nem igazán találhat.
A Fekete Program előnyei:
- nem számítógéphez kötött, interneten keresztül bárhonnan kényelmesen elérhető, akár otthonról is
- heti 7 napon, 0-24 óráig elérhető, használható
- 25 engedélyezett felhasználó, mely bővíthető
- felhasználóknak külön jogosultság adható, mellyel korlátozható az információkhoz való hozzáférés
- többféle szűrést tud végrehajtani (például szűrhet tevékenység és megye kombinációra is, vagy telefonszám alapján, illetve konkrét cégnévre is)
- az adatbázis folyamatosan bővíthető, frissíthető
- frissítési lehetőséget biztosítunk, melynek külön költsége félévente 100e Ft + Áfa
- „real time”-ban látható minden felhasználó információja, így elkerülhetők az összefutások
- nem szükséges nagy teljesítményű számítógép, csak internet hozzáférés
- ASP programnyelvben íródott, a program üzemeltetésében, fejlesztésében maga a fejlesztő tud segíteni
- lehetőség van a cégeket különböző színkódokkal ellátni a jobb átláthatóság végett
Lehetőség van az adatbázis csak egy részének vagy a teljes egészének megvásárlására, illetve az adatbázist kezelő program megvételére is.
Díjaink:
- 550e Ft + áfa program + adatbázis megvétele
- 300e Ft + áfa csak a program megvétele
- 300e Ft + áfa csak az adatbázis megvétele
Bérlés:
A program bérlésére is van lehetőség, melynek díja havonta 100e Ft + Áfa 6 hónapos hűségnyilatokozat aláírásával. A hűségidő alatt van lehetőség a program megvételére a különbözet kiegyenlítésével.
Igény esetén biztosítani tudunk egy 30 perces felhasználói felület kipróbálást, mely díjmentes!
Amennyiben érdekes lehet ez a cége számára, szeretne több vásárlóhoz jutni, úgy keressen meg az alábbi elérhetőségeim valamelyikén.
Üdvözlettel:
Ferovics Bea
Magyar Ép-Kontroll Kft.
70/357-0875




