2010.08.19.
Hajdú László linktárak – linképítés címmel kínál adatbázist
Úgy tűnik, hogy esik az eladásra kínált adatbázisok ára, mert a Hajdú László néven bemutatkozó illető már csak 20 Eurot vagy 5990 forintot kér érte. Az ár persze a minőséggel arányos, mert itt csak alig 600 linktár elérhetőségéről van szó. Amit egyébként te is kigyűjthetsz az Internetről – ingyen.
Hajdú teljesen jól hangzó horgot dob be a lúzerek közé: “Gondoljon bele: pár nap, és már ötszáz helyen szerepel honlapjának linkje!” Ez egyébként igaz: kapsz 5-600 webcímet, ahova el kell menned magadnak, és a kicsi kezeddel kiválasztani a megfelelő kategóriákat, majd bepötyögni a céged webcímét. Ami szerintem már az ötödik után elég unalmas lesz.
Elgondolkoztam azon, hogy valóban lenne több száz magyar nyelvű linktár? Csak azért ez a dilemma, mert nekem jó, ha 3-4 az eszembe jut. Ha pedig te sem ismersz többet, akkor jó eséllyel olyan marginális lehet a többi, hogy egyrészt tán még a Google sem ismeri. Akkor pedig mekkora lehet az esélye, hogy a felhasználók oda tévednek? Egyáltalán: mennyivel ad ez egy vállalkozás számára többet, mintha a CEO készíttet (persze nem ilyen gagyi Hajdú Lászlókkal) egy korrekt weboldalt, amit a Google is értékel? Mert a linktárakkal szemben (ahová a madár sem jár) annak valóban lenne értéke.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy melyik a valószínűbb: a vállalkozásod potenciális ügyfelei a talán sosem létezett, de legjobb esetben is pár száz címet tartalmazó kézzel felépített linktárakon keresik az őket érdeklő szolgáltatókat, vagy a de facto szabvány keresőkben, pl. Google, Yahoo! vagy bing?
A spam pedig így nézett ki:
Tisztelt Címzett!
Ha rendelkezik honlappal, akkor a linképítés kitűnő eszköz: nemcsak látogatók találnak az oldalára, hanem a megfelelő módon alkalmazott linképítés jelentősen képes javítani a keresőkben elért helyezését is. Erről bővebben olvashat a Google kereső segítségével (linképítés szó), de kérésére én is szívesen küldök részletes tájékoztatót. Amit ajánlok – megrendelhető az összes magyarországi linktár címe (ötszáznál is több), vagyis minden olyan, ahová Ön ingyenesen bekuldheti honlapja linkjét, és viszontlink nélkül elfogadják. Így nem lesz más teendője, mint a linktárakban kiválasztani a megfelelő kategóriákat (építőipar, irodafelszerelés, vendéglátás, és még sok száz kategória), és egyszerűen ajánlani a honlapját. Gondoljon bele: pár nap, és már ötszáz helyen szerepel honlapjának linkje!
Az adatbázis ára most: 5.990 Forint, Paypal fizetés esetén: 20 euró. Más nyelvű weboldalai is vannak? Vannak idegen nyelvű adatbázisaink, többek között a szomszédos országokból, valamint más Uniós tagállamokból is rendelkezünk hasonló linktárakkal. Állok rendelkezésére,
Hajdú László
Noha magyar nyelvű a spam, de nem itthon adták fel, hanem a Romtelecom hálózatából, valószínűleg Erdélyből. Ha ennek a Hajdú nevű spammernek maradt volna a szemedben bármi becsülete (az enyémben biztos nem), akkor érdemes azt is tudni róla, hogy első szándékkal a backup MX szerverre küldte a levelet (ami a spammerek szokása). Valószínűleg egy gépi programmal küldte a levelet, mert pont olyan ügyetlen és elrontott a kódolása, mint a Google fordítót használó Mr. Patrick Chan-é. A hitele is kb. ennyi lehet.
A fazon egyébként a PTR nélküli 188.173.128.203-as IP-címről küldte el a spam leveleit, így ha szűröd az ilyen feladókat, akkor jóeséllyel elkerülted a Hajdú nevű férgecskét. Az illető egyébként a gmail ill. yahoo mail-ről levelezik. Nagyon bizalomgerjesztő, hogy ha valaki mégis elutalná neki az összeget, akkor valaha is kapna tőle egy címlistát…




