A leghülyébb interjúkérdések kapcsán került a szemem elé a modoros blog írása A csapatépítés címmel a céges összeröffenések pajkos világáról.

Én is egy – közelebbről meg nem nevezett – cégnél dolgozom, így hát következzen hát egy erősen szubjektív (esetleg tárgyi tévedésekkel tarkított) élménybeszámoló.

Szóval van valahol egy alig pár száz fős cég, ahol a standard az a minden májusban (lehetőleg még az ócsó szezonban) egy ‘all employee’ csapatépítő valamelyik barteres szállodával megbizniszelve. Ez egy pénteken megyünk, szombaton jövünk akció, aminek a közeledtére az a modoros blogon is eluralkodó undorral vegyes viszolygás ráz ki.

Az utazás külön élmény. Erre két opció van: céges autó vagy mikrobusz. Egy időben ezt csak céges kocsikkal oldottuk meg, amivel jól megjártam egyszer. Van egy kolléga, akit amúgy birok, de egyrészt mindig elkésik, másrészt förtelem módon bagózik, ami azt jelenti, hogy ez az undorító bűz beette magát a kocsi huzatába, borításába, szerintem még az üvegbe is. A nyűgöm csak annyi, hogy nem szeretek elkésni, a bagóbűzt pedig ki nem állhatom. Szóval az egyik nyáron vele mentem, de majd meghaltam, alig vártam, hogy kiessek a kocsiból. Amikor 2 évvel később cifrán alakult az utam, felhívott, hogy ő még csak most indul, elvihet-e, mondtam, hogy kössz, de kizárt.

A csapatépítő elmaradhatatlan része a sport. Még ebéd előtt oda szoktunk érni, jön egy egyéne válogatja zaba, aztán kicsapják a parasztokat sportolni: foci, kosár, röpi, tenisz, whatever.

Nyilván, ha bárki összevetné a dolgozók mérsékelt edzettségi állapotát a déli dögmeleggel, arról nem is beszélve, hogy előtte jól bezabáltak, az nem sok jót várna ettől. Számomra azonban még mindig ez a legjobb része a bulinak. A szervezők magabiztosan fogják a százvalahány embert, és 4 csapatba variálják valami nem túl meggyőző algoritmussal (kb: te Béla, nem akarok ezzel a köcsöggel egy csapatba lenni, tegyél át).

Szóval a probléma másik összetevője a nép förtelem lustasága és default leszarom az egészet attitűdje. Így a cca. 40 fős csapatban van effektíve 20, aki hajlandó megmozdulni, és annak is a fele olyan legény/jány, hogy a csatába csak hősi halottnak (akiket már az első sorozat leterít, amikor kérdő tekintettel visszafordulnak a csatában, hogy és akkor ezt most hogy?) lenne jó. De legalább lelkesek.

Ja, sport. Nem tudom, hogy feltűnt-e valakinek az az apró törvényszerűség, hogy ha egyik kolléga tapló a másikkal, akkor az nemhogy építi a csapatot, hanem ellenkezőleg: rombolja. Amilyen hitvány az emberi természet, ilyen is előfordul.

És még mindig sport. A különböző sportágakban elért teljesítményt egy külsős szervezőcég értékeli, és az est folyamán, vacsora után a csapatok nyereményeket kapnak. Tavaly nagyon jól ment az én csapatomnak, és elsők lettünk. Na, izgatottan várom, hogy mégis mit nyertünk. Erre a cég fővezére elővesz egy halom piát: Unicumot, mittoménmégmit. A csapat örjöng, hurrá pia!, meg satöbbi. Én, aki utálom a piát meg elmormogtam a bajszom alatt egy ‘na húzz a *icsába‘-t. Ezért érdemes volt hajtani…

Az említett külsős sportszervezők meg külön sztori. Hogy ezek kinek a kijei, azt nem tudom, de már évek óta ők jönnek velünk. Tavaly a röplabda során az egyik csapat csak 3 fővel tudott kiállni. Jön az ötlet, hogy hadd álljon be hozzájuk a pihenő csapatokból 2 ember, végül is játszani jöttünk. Minek álljunk a pálya szélén, mint az a bizonyos? Fazon azonban beszól, hogy na-na, azt nem lehet. WTF? Mi az, hogy nem lehet? Érted? Nem dönthetik el a csapatok, megegyezéssel, hogy hány ember játszhat? Ó, fiú.. Na ennyit ezekről a droidokról.

A szervezők nem feledkeznek meg az ember megnövekedett folyadékigényéről sem. Kiosztanak egy bónkupacot mindenkinek fix összeg értékben. Van benne (emlékezetből írom, mert egy ideje nem lapozom végig) 2 feles, 2 sör, 2 kávé, 2 bor, 2 üdítő/ásványvíz kupon. Na most ez nagyon szupcsi, csak az a baj, hogy ha valaki nem piál, se nem kávézik, mint pl. én, annak fizet a cég 2 komoly 0.33l ásványvizet. Hát erre csak kongratulálni tudok, ahelyett, hogy adnának x darab 100 Ft-os bónt, amiért mindenki olyan inni/vedelni/whatever vesz, amit akar.

Ja igen, az ivás. Többször előjött, hogy valami kulturáltabb módon kellene megoldani a nép alkoholizálását, mert – vagy igaz, vagy nem – fogalmazzunk óvatosan: barter ide, barter oda, néhány helyre már nem várnak minket vissza. Képzelheted, milyen lehet, amikor az állatok elszabadulnak. Még az is lehet, hogy az egyetemi pincealjok betépett hallgatóinak pogozórészlege is elbújhatna.

A másik izgi rész a szállás. Az izgi nem arra vonatkozik, hogy koedukált szobák lennének, hanem pl. a szállás minőségére. Tavaly egy olyan szinten lepusztult soproni izében voltunk, hogy túllógtam az ágyon. Velem szemben egy másik benga volt, akivel folyton összért a talpam, brrr.

Egy nemtom mikor volt már, nekérdezd hol Balaton-parti szállóban meg lefekszem 10-11 körül. Ja igen, egy dolgot nem szeretek: ha legszebb álmomból jó indok nélkül felzavarnak. Már a tücskök is alszanak, amikor becsörtet fazon, persze, hogy felver legszebb álmomból. És ha ez nem elég, akkor olyan förtelem módon horkolt, hogy nem győztem fütyülni neki. Aztán vette az adást, és inkább lelépett. Sorry, haver, jó volt veled építeni.

Ennyit a szobatárs sorsolásról. Ma már senkit nem jelölök meg preferált lakótársként, mondjuk az előző fazonnal is csak a véletlenszámgenerátor rakott össze, sőt legutóbb, amikor már láttam, hogy csak 13 embernek nincs eldöntve, hogy kivel alszik, akkor én inkább azt választottam, hogy akkor én egyedül alszom.

Azonban a közútálatnak örvendő csapatépítőknek nem kellene negatív nyomot hagyni az emberekben. Az előző munkahelyemen, ahova pályakezdőként kerültem még tizenvalahány éve, 1998-ban a marketingesek elvittek magukkal egy mittoménmár merre jártunk helyre, ahol jót fociztunk, kaja, whatever, amit akarsz. A buszon hazafelé pedig olyan jó volt a hangulat, hogy meg is fogadtuk, minden héten összeröffenünk egy folytatásra. Amiből aztán semmi nem lett (legalább velem), de az a nap tényleg jó volt azzal a tizenpár emberrel. Az a nap valóban erősebbé tette a kapcsalatomat a marketingesekkel.

A HVG portálját böngészve megakadt a szemem a Váratlan és bizarr kérdések az állásinterjún című íráson, amely arról szól, hogy a felvételiztetők a legbetegebb kérdésekkel igyekeznek kimozdítani a legfelkészültebb jelentkezőt is a magabiztosságából.

Maga az ötlet egyébként jó, hiszen az ilyen csalafinta kérdésekkel olyat is meg lehet tudni a jelentkezőről, ami egyébként nem jönne (legalábbis akkor nem) elő. Nézzünk a HVG gyűjtéséből párat:

Mi akartál lenni nyolcéves korodban?

A helyes válasz nem a „régen volt, nem emlékszem”. Állítólag minden kisfiú és kislány átmegy a tűzoltó-katona vagy királylány-énekeső korszakon, de az interjúztató azonban nem erre kíváncsi. Most komolyan: ki az, aki ebből mélyre ható következtetéseket képes kihámozni? És mégis mit kellene mondania a stresszes alanynak, amikor amúgy is úgy érzi, mintha vizsgán lenne (egyébként ez pontosan így is van), és azt sem tudja, hogy fiú vagy lány? Ha pedig tényleg nem emlékszik, akkor miért kellene hazudnia, és miért ne mondhatná meg őszintén, hogy *ingom sincs, mert a) régen volt és/vagy b) be voltam rúgva?

Mit mondanál a hűtőnek, ha beszélni tudna?

Na itt kell kérem sok Asimov klasszikust olvasni, hogy az ember idézhesse a robotika 3 alaptörvényét. Szóval ha az én Candy hűtőm beszélni kezdene, akkor finoman megkérdezném tőle, hogy “Hát téged meg ki kérdezett?”. Ha te éppen hűtőkbe programozol AI-t, akkor légyszí-légyszí a jól neveltség és az illemtudás modulokat se spóroljátok ki.

Milyen, állat, növény, gabona, autó lennél?

Egy barátom felesége mesélte, hogy állítólag valahol Magyarisztánban valami diplomás embereknek (talán tanárok?) csináltak valahol valami elmefelszabadító csapatépítő dzsemborit. Ott az egyik gyakorlat az volt, hogy mindenki feküdjön hanyatt a földre, és képzelje azt, hogy ő egy tyúk. Mit csinálnak a tyúkok? Hát kotkodácsolnak. (Tojni nem kellett). Tehát volt egy halom ember a földön, akik mindenféle állathangot adtak ki. Biztos jó volt átélni, milyenek az állatok.

Erről jutott eszembe, amikor Morpheus az edzések során arra próbálja rávenni Neot, hogy “free your mind”. Csak neki nem állatkodnia kell, hanem a repkedős karatézás után ugrani vagy pár száz métert. Persze leesett. Úgy kell neki, miért nem jött Magyarországra csapatépíteni.

Na de vissza a ‘milyen állat vagy te?’ kérdésre. Az én első reakcióm az volt a kérdés olvastán, hogy mi a baj azzal, hogy ember vagyok? Vagy talán a kérdező nem is embereket, hanem állatokat keres? Ismerek valakit, aki ha kell, ha nem bömböl, biztos jó lenne oroszlánnak. Az állítólag helyes válasz az, hogy olyan állatot kell mondani, mint pl. kutya, mert az hűséges, és a vállalat számára a hűség erény. Vagy delfin, mert az okos, ügyes, és pl. a kreatív munkakörben az mindig jól jön.

Egészen véletlenül ismerek egy fazont, aki folyton fingik. Ül az asztalnál, egyszer csak elhajol oldalra, és olyat durvát ereszt a levegőbe, hogy majd meghalunk. Ő biztos azt mondta volna, hogy szkunk, vagy görény. Bár ez nem tudom, hány pontot ért volna. Ja, a srác mögött van egy ‘lézerveszély’ tábla a falon, gondolom a ‘biohazard’ matrica éppen kifogyott.

Szóval nem is értem a kérdést, mert ugyan némely állat értelmesebb sok embernél (régen volt egy collie-m, és sok emberrel ellentétben elsőre is megértette, mit akarok tőle), de azért mégis durva lenne, ha állatokkal kéne együtt dolgozni. A végén úgy járnánk, mint a taxiba beülő fazon, aki a reptérre akar kimenni, és a sofőr élénken gesztikulál a volán mögött ülő csimpánznak, hogy “Reeeeep-tééééér!”

De jöjjön a végére egy életszagú kérdés:

Ha tűz ütne ki a házadban, mi lenne az a két dolog, amit kimentenél?

Ha nálunk lenne tűz, azért én megpróbálnám eloltani. Ha erre nincs esély, akkor először is a lányomat menekíteném ki. De tegyük fel, hogy csak én vagyok az a szerencsétlen, akire rágyújtja egy spammer a házat, akkor az a 2 dolog 2 táska lenne néhány fontos dologgal. Na jó, ha tényleg csak 2 dolog, akkor az az Amplified Bible lenne és a tárcám + mobiltelefon. Jó, ez már három. A lényeg nem is ez, hanem hogy a válaszból kiderül, mi szerint rangsorolod az értékeket? A jó munkaerő még menekülés közben is szemmel tartja a cég érdekeit, és mivel ugrik ki a hóna alatt? Hát a számítógéppel. Nem is tudom, de aki erre a válaszra ad 10 pontot, az eléggé el van maradva. Egyrészt tűz esetén senki nem fog bal hóna alá egy nagy fémdobozt, a jobb alá egy TFT monitort csapni, hiszen jobb helyeken a fontos adatok nem a páciens gépén vannak, hanem a központi szerveren, ahol viszont (mint minden normális gépteremben) megoldott az automatikus tűzoltás.

Szóval észnél kell lenni + meg kell jegyezni a felvételiztető nevét, és ha a fentiekhez hasonló böszmeséget kérdez, akkor visszakérdezni: “Maaaaagit, noooomálisss?“

Lehet, hogy te is eltűnődtél már az élet értelmén, meg hogy miért nem vagy még mindig kőgazdag*? Kész szerencse, hogy moneymagus – igen, csak így egyszerűen, kb. mint zsugabubus – küldött egy levelet, amiben benne van a tuti módszer: “az automatizált jövedelemszerzési mód, amely az általam megismert sokszáz közül a legkomolyabbnak bizonyult.”

Na, ez már valami, nem hiába vártam erre harmincmittoménmennyimár évet. Az a titok, hogy ki kell használni “az Internetben rejlő hatalmas üzleti potenciált“, és egyre nagyobb részt kell megszerezni az “amúgy is robbanásszerűen növekvő piacból.”

Sok konkrétum azért nincs a Radvánszky Róbert – legalábbi így mutatkozott be az emailben – ajánlotta weboldalon, ha csak nem az, hogy az a lényeg, hogy valami olyat kell kínálni az embereknek, amire szükségük van, csak olcsóbban, hogy tőlük vegyék meg. (Nahát!) Annál inkább tele van a szájt rizsával (=amikor mozog a szád, és hangokat adsz ki, de mégsem mondasz semmit).

És ha eddig még nem szólalt volna meg a piramis-játék feliratú vészcsengőd, akkor megnézheted pár lúzer bárgyú képét is, némi testimony-val egybekötve.

Solti Csaba pl. annak örül, hogy az Internet lehetővé tette neki, “hogy olyan pénzeket kereshessek meg, amiért nem én dolgozom“. Meg méltatlankodik egy kicsit immár kőgazdagon, hogy “Most, vállalkozóként, a hagyományos vállalkozói életben is egy elvégzett munka után legfeljebb egyszer fizetnek…“. Hát kérem, ez egy ilyen kutyavilág.

Szép arcú Nagy Andrea pedig nevéhez mérten nagy reményekkel csatlakozott ehhez az otthon végezhető munkához, és már pénzt is keres vele. Szerinte azért is ez az év bombaüzlete, mert “szinte korlátlan jövedelem potenciállal, pénzkereséssel dolgozhatunk otthonról“.

Ha pedig még mindig nem riasztott be a kamu-szirénád, akkor a végén lelövik a poént: “egy egész csapat -így személyesen én is- érdekelt abban, hogy Ön minél teljesebb információk birtokába kerüljön, minél jobban el tudjon indulni és minél többet keressen.” Mert ugyan mégis mi lehet ez, ahol otthon lehet dolgozni, nem kell érteni semmihez, nem kell hozzá tőke, és egy halom ember (a piramisban feletted) szorít neked, hogy keress egy nagy halom lóvét?

A FAQ (az ő terminológiájukban: “kifogások”) oldalon írják is, hogy iiiigen, sokszor összetévesztik őket a(az egyébként több civilizált országban tiltott) piramisjátékkal, pedig ez nem az, hanem “hálózati értékesítés.”

Emlékszik még valaki az Amway-re? Engem is megpróbáltak beszervezni vagy 15 évvel ezelőtt, és áldom az eget, hogy nem tudtak bepalizniszervezni. Az Amway ugyanis a tipikus piramisjáték mintája. Beszervez téged X, akit pedig Z szervezett be. Te, mint az ökör elkezdesz házalni a méregdrága vacakokkal, és eladsz havi 200k HUF értékben bóvlit. Namost a bóvli ára úgy jön ki, hogy bóvliköltség + royalty. Nem tudod, mi az a royalty? Ez az a plusz pénz, amit a vásárlóid kicsengetnek, de amit nem te kapsz meg, hanem az a piramisban fölötted levők zsebébe jut. Aki beszervezett téged (X), aki őt beszervezte (Z), meg aki őt is… Így kb. érthető, hogy miért került minden irtózatos összegbe.

Annak a cáfolatára a byte-okat is kár pazarolni, hogy az Internet a végtelen terülj, terülj asztalkám lenne, ahol a sok semmihez sem értő mihaszna jól megszedheti magát. Most azonban méltatlankodjunk egy kicsit az “olyan pénzek megkeresésén, amiért nem én dolgozom” vállalkozói hozzáálláson.

Végül hadd mutassam meg a “Shame of Hall”-t. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy miféle biznisz az, ahol spamben kell a lúzereket begyűjteni…

*: Ha az olvasó mégis kőgazdag, akkor vegye fontolóra e szerény anti-spam blog támogatását forint, US dollár, Euro, akármiben.

Jó két hete munkába menet olyan szinten pacalra áztam, hogy szinte gatyára kellett vetkőznöm. Szegény (céges) mobilomnak ez már sok volt, és miután kiszáradt, elég megbízhatatlanul működött. Fel is mentem “a nagyokhoz”, hogy adjanak egy újat, mire kaptam is egy másik ütött-kopott Nokiát, ami olyan szinten retkes volt – tele zsírral – hogy a kollégám azt mondta, ő nem tenné a füléhez.

Ez engem is kellőképpen elundorított, úgyhogy a múlt szombaton be is szereztem saját büdzséből egy Samsung C170-et. Eddig nagyon kóser, csak az “opposite” nevű játékot sírom vissza a vízverte/-kicsinálta mobilomról.

A Haszon Magazinban olvastam egy cikket, amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy a munkáltatók az Interneten is a pályázók után néznek, és hiába a legjobb szakmai pedigré, ha az előbbi lenullázza azt.

Ezért mielőtt interjúra mész, vagy egyáltalán önéletrajzot adsz be, írd be a neved a Google keresőjébe, és nézd meg, mi szól ellened (vagy melletted). A cikk szerint a német HR-esek már 28%-a elvégzi ezt a házi feladatot, továbbá a jelöltek 34%-a nem az interjún, hanem a “Google teszten” bukik meg.

Fenn vagy az iwiw-en? Akkor gyorsan nézd át a profilodat, a hozzád köthető ismerősöket, és ha a makulátlan eredményhez szükséges, korrigálj, azaz törölj, szerkessz vagy magyarázkodj. Ha pedig rólam találtál valami kompromittálót, írj egy kommentet.

Tegnap sikerült ezt a tanfolyamot abszolválni. A HUP-on találtam a hírek között, hogy a Component Soft Kft Linux adminisztrátorok számára szervez egy előadást, amelyen bemutatták a Solaris 10 újdonságait és előnyeit.

Először a zóna fogalmát ismerhettük meg, amely egy virtuális gépet implementál. És hogy a linuxos tábor se érezze magát elanyátlandova, a Solaris 10 futtatni tudja a Linux x86 binárisokat is a zónában. A CentOS 3-at sikerült életre lehelni.

Ezután a ZFS következett, amely a Sun állítása szerint “is a bullet proof file system and volume manager that’s free. It affords all the, features of expensive add-ons as an easy to use, no-cost component of the Solaris 10 OS.”

A végén pedig a DTrace világába tettünk egy kirándulást, és láthattuk, hogyan lehet vele trace-elni ill. debug-golni nem csak a kernelt, de akármelyik felhasználói programot, és megnézni: ki, mikor és mit csinál.

A végén pedig egy oklevelet is kaptunk, hogy Igen! Te ott voltál! Mindent egybevetve hasznos volt, nem bántam meg hogy elmentem. Főleg, hogy előző szombaton is robotolni kellett…

A blogot egy (jó) ideig valami
felkapott bolondságnak tartottam. Aztán tavaly év vége felé rám jött, hogy nekem is kell egy. Kb. az a fíling vett erőt rajtam, mint amikor a feleségem meglát egy szupcsi kis rucit egy kirakatban. (Akinek van felesége, az tudja, miről beszélek).

Mire jó a blog? Egy jó blog egyszerű és kényelmes módon teszi lehetővé, hogy megoszd a világgal, milyen volt a tegnap esti film, ez első randevú a ő-vel, vagy kifejezheted azt a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek érzést is. Az előre telepített fotóalbum, naptár és a különféle multimédia lehetőségek segítségével pillanatok alatt megoszthahod a szilveszteri parti képeit, videoit, vagy vezetheted akár a személyes programjaid időbeosztását is.

A Blog-City szerint a bloggal lehetünk igazán web 2.0-ás személyiségek. Ha van kedvenc könyvünk az Amazon.com oldalán, ha részt veszünk az Ebay akucióin, fényképeink vannak a Flickr-en, vagy rendszeresen olvassuk a Digg, esetleg a reddit híreit, ez mind integrálható a saját blogunkba. Mert a blog, több mint tartalom: ez az online identitásunk kifejezése (szó szerint: expressing your online identity az eredeti írásban).

Azért jó egy pár dolgot szem előtt tartani. Az Interneten senki sem látja/tudja, hogy mit teszek” című városi legendával (urban legend) ellentétben az anonimitás sokkal kevésbé megvalósítható, mint azt hinnénk. Ezért aranyszabályként azt javaslom, hogy csak olyat tegyünk és mondjunk, amit fel tudunk vállalni a nagyvilág előtt is, és akkor sem pirulunk el, vagy hazudunk dadogva, ha arról a családunk valahogy tudomást szerez.

Jól gondold hát meg, mielőtt feliratkozol egy társkereső oldalra, mert ki tudja, lehet, hogy a feleséged akar majd veled csetelni (otthon a nyújtófával – bár én ezt inkább deathmatch-nek nevezném). Vigyázz, ha a munkahelyeden “felnőtt” tartalmat nézel, és a cég rendszergazdája figyelmeztet, hogy ez nem megfelelő dokumentum a cég alaptevékenysége szempontjából. Ha nem is írod ki a (teljes) neved, esetleg álnéven bloggolsz, akkor se kompromittáld se a munkaadódat, se pedig önmagad.

A Delta Airlines egyik alkalmazottjáról merész fotók láttak napvilágot (Internetet), amelyek az egyik (egyébként már/még üres) gép belsejében készültek. A repülőtársaság azonban megvált tőle, mivel az egyenruhája alapján következtetni lehetett a cégre. Pedig ki gondolta volna előre, hogy ez talán mégsem olyan jó ötlet?

De önmagunk (nem szándékos) kompromittálása sem olyan nehéz. Hallottam egy esetről, ahol egy csinos és fiatal nő enyhén szólva kiütötte magát. A buliban pedig pár vállalkozó ifjú zsinórban szerette egymás után az alkoholmámor kábulatába vissza-visszaeső lányt. Azt pedig, hogy a web 2.0 mennyiben tudja tovább rontani ezt a helyzetet, azt annak az amatőr videonak a főszereplője tanusíthatja, akit szintén kiütött (valőszínűleg) a drog vagy a pia, és amikor a kamera elindult, akkor már egy kollégiumi ágyon feküdt. Egy szintén gátlástalan ifjú lazán levetkőztette, a bugyogót félrehúzva megmutatta országnak-világnak a borzast, majd több figurában a magáévá tette. A haverok, akik ezt felvették, közben biztatták a srácot, hogy keep movin’, a pórul járt lányt pedig több alkalommal a nem túl hízelgő bitch jelzővel (esetleg főnévvel) illették.

De mindezek ellenére a blog és maga az Internet jó dolog, csak vigyázz magadra, és másokra is.

Egy munkanélküli jelentkezik a Microsofthoz takarítói állásra. A HR-es behívja, elbeszélget vele, és teszteli: söpörje fel a padlót, és utána azt mondja: “Ok, felveszlek, add meg az e-mail címedet, és elküldöm neked a megfelelő formanyomtatványokat, és a munka kezdés dátumát.”

A munkanélküli reménytelenül elmondja neki, hogy nincs számítógépe, és mail címe sem. A HR-es azt válaszolja, hogy akkor sajnálja, de mivel nincs mail címe, virtuálisan nem is létezik, és ha nem létezik, nem tudja felvenni. A munkanélküli kijön, nem tudja mihez kezdjen összesen 10 dollárral a zsebében. Elhatározza, hogy bemegy egy boltba, és vesz a maradék pénzén egy láda paradicsomot, 10 kilósat, és házról házra jár, kínálja a paradicsomot, és két órán belül megduplázza a tokéjét. Ismét vesz paradicsomot, ismét házaknál adja el, és a végén 60 dollárja van. Ekkor realizálja, hogy pénzt ezen a módon is kereshet, és ettől kezdve minden nap kora reggeltől késő estig így keres pénzt, meg triplázva, négyszerezve minden nap a pénzét. Pár héttel később vesz egy szekeret, majd egy kamiont, majd egy kis flotta házhoz-szállító kamiont. 5 év elteltével a hajdani munkanélküli az USA legnagyobb élelmiszer kereskedelmi láncának tulajdonosa. Gondol ezért a családja jövőjére, és elhatározza, hogy életbiztosítást köt. Felhív egy biztosítási ügynököt, választ egy fajta biztosítást, és amikor a beszélgetés befejeződik, az ügynök megkérdezi, milyen e mail címre küldheti az ajánlatát.

A férfi azt válaszolja, nincs mail címe. Furcsa, válaszolja a biztosítási ügynök, nincs e mail címe, és mégis mennyi mindent elért, vajon mire vitte volna, mit csinálna ma, ha lett volna e-mail címe? A férfi gondolkodik, majd azt válaszolja: takarító lennék a Microsoftnál.

Tanulságok:

1. az Internet nem oldja meg az életed
2. ha nincs mail címed, de sokat dolgozol, lehet belőled milliomos
3. ha megkapod ezt a mailt, valószínűleg közelebb vagy a takarítóhoz, mint a milliárdoshoz…

Újragondoltam, hogy valóban jó pályát választottam-e, aztán elmentem paradicsomot árulni.

Van emilcímem. 2 is. Hát neked?